PREDMET MESECA / Gabor Almaši: Učenica, 1939, gips, h: 42 cm, Gradski muzej Subotica (inv. br. U–689).
A HÓNAP MŰTÁRGYA / Almási Gábor: Tanulólány, 1939., gipsz, h: 42 cm, Szabadkai Városi Múzeum (ltsz. U–689)
Rani rad subotičkog vajara Gabora Almašija (Totovo Selo, 1911 – Subotica, 1994), pod nazivom "Učenica", nastao je 1939. godine. Autor je to vreme radio u subotičkoj fabrici nameštaja “Šipoš i sinovi”, a jedan od njegovih radova koji je tu nastao 1932. godine – rezbareni neobarokni sekreter Aleksandra Lifke – gotovo je stalno izložen u Gradskom muzeju Subotica, za razliku od skulpture koja se sada predstavlja. Međutim, i ovo delo biće izloženo na izložbi koja je u pripremi za ovu godinu, a stavljamo ga u fokus "Predmeta meseca" povodom 14. februara, Međunarodnog dana darivanja knjiga.
Gabora Almašija je ka skulpturi orijentisao subotički slikar Šandor Olah, kod koga 1932. učio da slika, a publika je imala prilike da upozna njegov vajarski talenat na izložbi 1936. Iste godine mu je u Radničkom domu otkrivena bista Maksima Gorkog, dok je 1938. Nepker naručio od njega portret pesnika Atile Jožefa. Nakon rata bio je polaznik kursa figuralnog crtanja Andraša Hanđe u Subotici (1945), da bi posle Hanđinog odlaska preuzeo vođenje kursa. Godine 1946. započeo je ciklus portreta slavnih muzičara, koji i danas krasi koncertnu salu Muzičke škole u Subotici. Kao stipendista Ministarstva kulture Srbije, studirao je od 1948. do 1952. i diplomirao vajarstvo na Akademiji likovnih umetnosti u Beogradu, u klasi Lojza Dolinara. Postao je član Udruženja likovnih umetnika Srbije 1952, a 1954. je izlagao na izložbi likovnih umetnika Vojvodine zajedno sa novom generacijom vojvođanskog vajarstva: Jovanom Soldatovićem, Radmilom Graovac i Ivankom Aćin–Petrović. Deo njegove zaostavštine je 2009. godine kao poklon zbirka integrisan u kolekciju Gradskog muzeja Subotica, u kojoj su se i od ranije nalazila neka njegova dela – na primer, sada prikazana "Učenica".
Priloženo delo prikazuje pažnju i karakteristično držanje tela devojčice koja čita. Kompozicija skulpture je kompaktna i zatvorena, baš kao i usmerena energija i pažnja devojčice. Kao i većina umetnikovih skulptura, i ova je nastala od gipsa. Almaši je bio vešt portretista, brojne njegove poznate skulpture pripadaju upravo ovoj temi: portreti Eugena Savojskog i Jožefa Atile u Gradskom muzeju Senta, biste Dežea Kostolanjija, Geze Čata, Aleksandra Lifke, Bele Garaija i reljefni portret Tibora Sekelja u Subotici, portret Jovana Jovanovića Zmaja u Kanjiži, Gabora Saravaša u Adi, itd. Model Učenice javnosti je nepoznat, ali je bio blizak autoru – radi se o trinaestogoišnjoj Eržebet Almaši, rođaki iz Dolina – što nije obavezalo stvaraoca da se drži konvencionalnih rešenja kao kod javnih portreta. Radi se o intimnom, lirskom portretu, gde čelo nežnog dečjeg lica postaje naglašeno kako blagim nagibom glave ka napred, tako i rukama koje podupiru bradu. Jedva primetna asimetrija šaka daje ritam i suptilnu tenziju zatvorenoj strukturi. Devojčicina pažnja je usmerena na štivo koje bi se nalazilo na dnu kompozicije, ali nije deo prikaza.
Umetnik je bio blizak deci, naročito u vreme nastanka ove skulpture – njegova ćerka Magda, rođena je 1936, a sin Karolj 1939. Zato je Učenica delo koje zrači uzvišena osećanja i talenat jednog mladog vajara koji je tada postajao i otac. Ovakve životne okolnosti su svakako uticale da modelovanju dečijeg porteta vajar priđe sa posenom pažnjom i toplinom. Čitanje, kao i muzika, vraćali su se nekoliko puta u Almašijev opus kao motivi. Vajar je i sam voleo da čita, voleo je književnost od ranog detinjstva do kraja života. Možda se portreti pisaca i zbog toga često pojavljaju u njegovom vajarstvu, u kome Učenica svojim jedinstvenim tonom i umetničkom snagom zaslužuje posebno mesto.
Tekst: Olga K. Ninkov,
istoričar umetnosti
Foto: Mikloš Hever
*
Almási Gábor (Tóthfalu, 1911 – Szabadka, 1994) szabadkai szobrászművész Tanulólány című korai műve 1939-ben keletkezett. Abban az időben a szerző műbútorfaragóként kereste kenyerét a szabadkai Sipos és Fiai bútorgyárban, s az egyik ottani, 1932-ben készült dekoratív munkája – Lifka Sándor neobarokk szekreterének faragott elemei – szinte állandó jelleggel szerepel a Szabadkai Városi Múzeum tárlatain, ellentétben a most bemutatásra kerülő alkotással, amit ritkábban kerül a közönség elé. Az idén azonban, a megrendezésre kerülő tárlaton látható lesz ez az alkotás is. A szobrot február 14-én, a Nemzetközi Könyvajándékozás Napja alkalmából helyezzük most a figyelem középpontjába.
Almási Gábort a szobrászat felé Oláh Sándor irányította, akinél 1932-ben festeni tanult. A nagyközönség egy tárlaton fedezte fel tehetségét 1936-ban. Ugyanebben az évben a Munkásotthonban leleplezték Maksim Gorkij-mellszobrát, 1938-ban pedig a Népkör bízta meg József Attila portréjának az elkészítésével. A háború után Hangya András szabadkai figurális rajztanfolyamának a résztvevője volt (1945), majd Hangya távozásával 1946 őszén átvette a tanfolyam vezetését. 1946-ban fogott hozzá ahhoz a zenészportré-ciklushoz, amely ma is a szabadkai Zeneiskola koncerttermét díszíti. A szerbiai Művelődési Minisztérium ösztöndíjasaként a belgrádi Képzőművészeti Akadémián tanult szobrászatot 1948–1952 között Lojze Dolinar osztályában. Tanulmányai alatt, 1949-ben, a palicsi állatkert számára mintázott egy nagy méretű elefánt- és egy oroszlán szobrot. 1952-től volt tagja a Szerbiai Képzőművészek Egyesületének. A Vajdasági Képzőművészeti Egyesület 1954-es kiállításán, az új vajdasági szobrásznemzedék tagjaként állított ki, J. Soldatović, R. Graovac és I. Aćin-Petrović szobrászokkal együtt. Hagyatékának egy része ajándékgyűjteményként került a Szabadkai Városi Múzeumba 2009-ben, ahol már korábbról is voltak alkotásai – például a Tanulólány című szobra.
A mellékelt alkotás egy kislány olvasás közbeni feszült figyelmét és jellemző testtartását ábrázolja. A szobor kompozíciója tömör és zárt, akárcsak a kislány összpontosuló energiája, célzott figyelme. Mint a legtöbb Almási szobor, ez is gipszből készült. Almási kiváló portrészobrász volt, legismertebb szobrai is e műfajt képviselik: pl. Savoyai Eugen és József Attila arcképe a Zentai Városi Múzeumban, Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Lifka Sándor, Garai Béla mellszobra és Székely Tibor domborműve Szabadkán, Jovan Jovanović Zmaj arcképe Magyarkanizsán, Szarvas Gábor portréja Adán. A Tanulólány alanya a közvéleményben ismeretlen, de a szerzőhöz közel állt – hiszen völgyesi rokona, a tizenhárom éves Almási Erzsébet volt a modell, ami nem kötelezte az alkotót a konvencionális testtartására. A finom gyermekarc domború homloka azáltal, hogy kissé előrehajtott, hangsúlyozottá válik, amit fokoz az áll alá támasztott kézpár. A kezek tartásának alig észrevehető asszimetriája ritmust, finom feszültséget kölcsönöz a zárt szerkezetnek. Az ereszkedő szemhéjak alól az alulra helyezett olvasnivalóra – amely amúgy nem tárgya az ábrázolásnak – összpontosul a kislány figyelme.
Az olvasás, ahogyan a zene is, többször visszatért Almási életművébe. Ő maga is szeretett olvasni gyermekkora óta, az irodalmat élete végéig kedvelte. Talán azért is szerepel életművében számos író arcképe, amelyben a Tanulólány külön helyet érdemel egyéni hangvétele, művészi ereje miatt. Tegyük hozzá, az érzékeny lelkületű művészhez közel állt a gyermekek világa – 1936-ban megszületett lánya Magda, 1939-ben fia Károly – és szeretettel tudott közelíteni a gyermekekhez szobrászként is. Ez a melegség, a megkülönböztetett figyelem árad az 1939-ben mintázott Tanulólány szobrából, amely egy fiatal szobrász és egy fiatal apa érzéseit és tehetségét tükrözi a végtelenbe.
Szöveg: Ninkov K. Olga
művészettörténész
Fotó: Hevér Miklós
