Városháza

Új járdaköveket helyeztek el nemrég a szabadkai Városháza köré. A helyi önkormányzat a rendelkezésre álló anyagi keretnek megfelelően döntött a betonlapok mellett. A felújításokba megközelítőleg 10 millió dinárt fektettek be.

Nemrég még repedezett betonlapok csúfították a Városháza tájékát. A megrongálódott aszfalton a járókelők közlekedése is nehezebb volt. Novemberben megkezdték a felújításokat. Az új, szürke járdakövek egyenletesebbek, így az arra elhaladó polgárok nem bukdácsolnak a Városháza tövében, mint eddig. Ennek ellenére, néhányuknak nem tetszenek az új kövek. „Ha a lapokról beszélünk, ez egy apróság a sok közül, ami nem tetszik.”

Felmerült az ötlet, hogy gránitkövekből rakják ki a járdát. Ez szebb volna ugyan, de jóval drágább is. Erre egyelőre nincs elég pénz...

detaljnije
Ned, 31.01.2016 - 20:40

A Városháza melletti nyilvános illemhely magánkézben van, az objektum munkanapokon és szombaton 8 és 20 óra között üzemel. Az előzetes bejelentések alapján a jövőben több vécét is felújítanak Szabadkán.

A helyiséget a várostól bérli Joso Antunović. Az illemhely megújult, teljesen felszerelt és higiénikus, azonban munkásra nincs elegendő pénz. A rendet a bérlő kénytelen felügyelni hat napon át, reggeltől estig. Két hónapja vettem át az illemhely működtetését, mivel 3-4 hónapja nem üzemelt. Kicsit elhanyagolt állapotban volt, én ennek ellenére átvettem, hogy megmutassam, a nyilvános wc-k is lehetnek tiszták.”

A turisztikai központnak is számító Szabadkán már régóta nem működnek a nyilvános illemhelyek. Most jött el az a pillanat, amikor talán több toalettet is felújítanak,...

detaljnije
Pon, 23.03.2015 - 23:05

A hajdújárási  Suncokret egészséges élelmiszereket előállító vállalat, 25 éve sikeres Szerbiában és külföldön egyaránt. A jubileum alkalmából ünnepséget rendeztek Szabadkán a Városháza dísztermében, bemutatták az eddig elért sikereket. Az ünnepségen Ivan Perčić, a vállalat tulajdonosa köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a vállalat eredményeihez, valamint a külföldi partnereknek is.

„Mindig a minőséget tettük az első helyre. Igazán szeretetből, szívből csináltuk a dolgokat. Nem úgy kalkuláltuk, hogy minél többet és minél olcsóbban, hanem hogy minőséges terméket dobjunk ki a piacra” – mondta Ivan Perčić.

Pon, 15.12.2014 - 20:04

Az Electe Művészeti Egyesület 2014 során számos előadót láttak vendégül Európa különböző részeiről, kiváló fellépők szórakoztatták a szabadkai közönséget.

Péntek este a szabadkai Városházán évadzáró ünnepséget tartottak. A koncert különlegesnek és rendhagyónak számított, hiszen a fellépők az Electe tagjai és az ő barátai voltak. A résztvevők válogatott bácskai dalokat, cselló- és zongoraegyvelegeket hallhattak, valamint a fellépők komikus darabbal is készültek, amelyet fuvolán, zongorán és szaxofonon adtak elő. Az egyesület a 2015-ös évre még színesebb programmal készül.

Sub, 13.12.2014 - 19:17

A zsinagógaépítészeti tablókiállítást Babity János, Magyarország kijelölt szabadkai főkonzulja és Szabados Róbert, a Szabadkai Zsidó Hitközség elnöke nyitotta meg pénteken. A vándorkiállítás december 9-ig várja a látogatókat.

Magyarország kormánya 2014-et a magyar holokauszt emlékévé nyilvánította. Ezért jött létre a Szabadkán látható zsinagógatörténeti tablókiállítás is, amely Rudolf Klein Kelet-Közép-Európa 1782-1944 című műve alapján készült. Babity János: „Ennek a kiállításnak egy sokkal nagyobb, kilencven tablóból álló, statikus változata is létezik, amely 2013-ban már bemutatásra került Kassán, az Európa kulturális fővárosa eseménysorozat keretében. Ugyanúgy Magyarországon, de Szabadkán is a tavalyi év során. Viszont igény mutatkozott arra, hogy ezt a kiállítást egy kisebb...

detaljnije
Pet, 05.12.2014 - 20:20

Szabadkán az adóköteles lakosok június 30-áig jelenthetik be ingatlanjaikat. A Városházán kívül több helyi közösségben is leadhatták a polgárok az adó meghatározásához szükséges adatokat. Az illetékesek szerint a határidő lejárta után is fogadják még a bejelentéseket.

Június 30-áig jelenthetik be ingatlanjaikat az adóköteles lakosok Szabadkán. A polgárok ezt megtehetik a Városháza első emeletén, a 137 és 138-as számú irodákban munkanapokon fél 8-tól délután fél 3-ig. Személyazonosságot igazoló okmány és a tulajdonjogot igazoló irat szükséges a bejelentéshez.

„Csak az, hogy kinek a nevén van a ház, fénymásolat az igazolványról, meg egy űrlap, amit itt kapunk kitölteni. Nem vártam többet, mint 20-25 perc” – mondta el Szűcs Katalin.

Több helyi közösségben is fogadták...

detaljnije
Čet, 19.06.2014 - 11:09

Beázik a szabadkai Városháza. Már többször előfordult, hogy egy-egy nagyobb zivatar vagy hóolvadás esetén ki kellett menteni a dokumentumokat az emeleti irodákból. Az utóbbi öt évben csak minimális összegeket hagytak jóvá a Városháza karbantartási munkálataira. Repedések a plafonon és gipszkarton mint ideiglenes megoldás. A szabadkai Városháza negyedik emeleti irodái már többször beáztak, arra is volt példa, hogy a levéltári aktákat sietve kellett kimenteni.

Mészáros Zoltán levéltáros: „Megmentettük az iratokat, elvittük őket és utána egy gipsz kartonnal a megfelelő szakemberek elvégezték a javítást.” A javítás nem bizonyult elegendőnek. A tavalyi nagymennyiségű havazásnál is drasztikus gondok léptek fel: ahogyan a tetőt alulról a fűtés melegítette, az olvadt hó befelé keresett...

detaljnije
Uto, 12.02.2013 - 13:27

Rekordszámú látogatója volt a szabadkai Városháza nagytermének és kilátójának, valamint a szabadkai Városi Múzeumnak 2012-ben. Együttesen mintegy 33 000 látogatót fogadtak, az előző évi 25 000-hez képest. A Városháza kilátója az év minden munkanapján látogatható. Naponta általában egy csoportot indítanak, de a polgárok és a turisták bejelentései alapján más időpontban is felmehetnek. A Városháza dísztermét leginkább a Magyarországról érkezők szeretnék látni. A Városi Múzeum több tárlatot is bemutatott tavaly, ezek között volt többek között a Szecesszió a szabadkai kincsestárakban, és a Történetek az emberi koponyáról című tárlat is.

Pon, 21.01.2013 - 14:16
Custom Search
Subscribe to Városháza