Népszínház

Ismét át kell gondolni és politikai téren is egyeztetni kell a szabadkai Népszínház további építése kapcsán, a zöld szökőkút felújítását pedig 2-3 évre el kell halasztani – hangzott el a Vajdasági Magyar Szövetség mai sajtótájékoztatóján. Maglai Jenő, a párt szabadkai szervezetének elnöke elmondta, a helyi szervezet elnöksége a bővített tagsággal együtt ezen a héten ezzel a két komoly témával foglalkozott.

Miután átnézték a szabadkai polgármester által kijelölt munkacsoport most megjelentetett záradékait a Népszínház építésével kapcsolatban, azt állapították meg, hogy az új elképzelések szerint többet kellene ráfordítani, mint azt előzőleg tervezték. Az új javaslat alapján megközelítőleg 16 millió euróba kerülne a színház befejezése, eddig azonban mintegy 10 millió eurót...

detaljnije
Sre, 12.06.2013 - 22:27

A Tartományi Nagyberuházási Alap ebben az évben 150 millió dinárt biztosít a szabadkai Népszínház építésének és felújításának folytatására, majd ugyanennyit a következő két évben is. Nebojša Malenković, az Alap igazgatója elmondta, fontos a Népszínház felújítása a színészek, a színház kedvelői, de a város számára is.
A szabadkai Népszínház felújításának befejezéshez körülbelül 10 millió euróra van szükség. A Tartományi Nagyberuházási Alap három évig, évente 150 millió dinárral támogatja a munkálatokat. Nebojša Malenković, a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatója: „A munkálatokat, amelyeket a Tartományi Nagyberuházási Alapnak kell támogatnia, három költségvetési éven keresztül szemléljük. Minden évben 150 millió dinárt különítünk el, a 2013-as évvel kezdődően. Eddig 70 millió...

detaljnije
Čet, 16.05.2013 - 19:57

Karna Margit, a vajdasági magyar színjátszás nagyasszonya, a "szép beszéd királynője" 82 éves volt. Kishegyesen született, pályáját a topolyai járási magyar színháznál kezdte 1949-ben, tíz évvel később a szabadkai Népszínházhoz szerződött, és 1988-ig - nyugdíjba vonulásáig - a színház egyik meghatározó egyénisége volt. Munkásságát számos elismerésben részesítették, színészi díjakat és elismerő oklevelet kapott a Szerbiai Drámaművészek Szövetségétől és a vajdasági színházi találkozókon. Budapesten a Színikritikusok díját neki ítélték oda és Életmű díjat kapott 2003-ban a Határon Túli Magyar Színházak fesztiválján. Tavaly a Külhoni Magyarságért Díj egyik kitüntetettje volt. Karna Margitot holnap kísérik utolsó útjára.

Pet, 03.05.2013 - 13:28

Három év múlva új színháza lesz Szabadkának. A régi, védet rész felújítási munkálatait várhatóan szeptemberre befejezik, és addig ésszerűsítik az épülő szárny terveit – hangzott el a munkálatok megtekintésén, amelyen Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke és Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke is részt vett.

A színházon a régi, védett rész munkálatai várhatóan szeptemberig tartanak. A szakembereknek addig kell átdolgozniuk a főtervet, amely alkalmazkodik a reális pénzügyi lehetőségekhez, de kielégíti az igényeket is.

Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke elmondta: „Az átdolgozott főterv alapján egy olyan színház tud létrejönni az elkövetkező két-három évben, amelyik kielégíti a színház igényeit, amelyik ki tudja elégíteni hosszú távon a...

detaljnije
Pet, 12.04.2013 - 20:40

Elkezdődtek a szabadkai Népszínházon a felújítási munkálatok. A lakosok szerint ennek épp itt volt az ideje. A Pannon RTV körkérdéséből kiderült: sok szabadkai úgy véli, a régi színházat nem kellett volna lerombolni, csak fel kellett volna újítani. A tervek szerint nem bontják le a már eddig felépített objektumot, csupán újratervezik a belteret, lehetőséget hagyva a fejlesztésre egy későbbi időszakban.

Most elkezdődtek a Népszínház felújításának munkálatai. A tervek szerint fél év alatt elkészülnek a színház épületének új tervei is.

Ned, 07.04.2013 - 17:47

Április 12-én folytatódnak a munkálatok a szabadkai Népszínház épületén – jelentette be Modest Dulić polgármester. Várhatóan Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke és Pásztor István, a vajdasági parlament elnöke is meglátogatja az építkezést. A tervek szerint tízmillió euróból épül fel a színház, legkésőbb három éven belül. A felújításra a Tartományi Nagyberuházási Alap eddig mintegy félmilliárd dinárnyi pénzösszeget ígért.

Először a Népszínház védett, meghagyott részét újítják fel, a tervek szerint fél év alatt – mondta Modest Dulić, Szabadka polgármestere. „A kivitelezők és munkatársaik éppen most veszik át az építési területet. Reményeink szerint április 12-én, pénteken ünnepélyes keretek között újraindítjuk a munkálatokat az épületen.”

Az elképzelések szerint nem...

detaljnije
Sre, 27.03.2013 - 19:10

Lemondott Kasza József a szabadkai Népszínház igazgatóbizottságának elnöki posztjáról. A tartományi vezetés a szabadkai Népszínház felújításának problémakörét hanyagul, érdektelenül, nem hozzáértő módon, félvállról véve inkább nem kezelte, minthogy megoldásokat kutatott volna - áll Kasza József lemondó levelében.

Sre, 20.03.2013 - 19:03

Az építési idény kezdetén folytadódnak a szabadkai Népszínházon megkezdett munkálatatok - mondta Modest Dulić polgármester. Az intézmény színészei már közel hat éve a Csipkegyár elhagyatott épületében próbálnak, sokszor embertelen körülmények között.

Folyik a felkészülés a lepusztult gyárépület omladozó falai között. A színészek, mint mondták, borzalmas körülmények között kénytelenek próbálni. Végtelennek tűnik számukra a jelenlegi helyzet. Életveszélyesek az ideiglenesen kialakított próbatermek. A csatlakozókból lógnak a vezetékek, a helységek huzatosak és nehezen fűthetők. A műhelyek lukas mennyezete alatt dolgoznak a színházi munkások. Ljubica Ristovski, a Népszínház igazgatója: „A körülmények olyanok, amilyenek. Nagyon rosszak, hideg van, beázik a próbaterem. A műhelyek is...

detaljnije
Pon, 18.03.2013 - 19:11

Három éven belül használatba veheti a Népszínházat Szabadka – jelentette ki Modest Dulić, a város polgármestere. A Tartományi Nagyberuházási Alap támogatja a munkálatok folytatását. Csütörtökön az üggyel kapcsolatban rövid megbeszélést tartott Szabadka polgármestere, az alap igazgatója és a Népszínház igazgatónője. A polgármester szerint már az építési szezon kezdetén folytatódnak a munkálatok.

Három év múlva elkészülhet a szabadkai Népszínház. A Tartományi Nagyberuházási Alap ugyanis 150 millió dinárral támogatja az építkezést.

Nebojša Malenković, az alap megbízott igazgatója egy modern létesítményre számít. A megbeszélésen elmondta, hogy a színháznak meg kell felelnie valamennyi szükségletnek. „Megbeszéltük, hogy még az építési szezon elején folytatódnak a munkálatok....

detaljnije
Pet, 08.02.2013 - 13:36

Két éve állnak a munkálatok  a szabadkai Népszínháznál. A kivitelező Yumol cég ultimátumot adott a befektetőknek, hogy ha nem fizetnek ki 400 000 dinárt az építőhely fenntartásáért, otthagyják az építkezést.

Az építési terület panókkal, nylonnal van eltakarva. Mögötte az új betonkonstrukció, de a védett oszlopos rész is évek óta ki van téve az idő viszontagságainak. A városban több változat is terjeng az épület sorsáról. A terület környéke is elhanyagolt. A lakosok a felelősöket keresik. Többen még a bontási munkálatok előtt tiltakoztak a befektetés ellen. Értesüléseink szerint január 31-én a Tartományi Nagyberuházási Alap illetékesei Szabadkára látogatnak. Akkor fog eldőlni, hogy mi lesz a Népszínház épületének sorsa. (január 28, 2013)

Pon, 28.01.2013 - 19:16
Custom Search
Subscribe to Népszínház