Folytatják a szabadkai Népszínház építését

Kategorija: 
Izvor: 

Három éven belül használatba veheti a Népszínházat Szabadka – jelentette ki Modest Dulić, a város polgármestere. A Tartományi Nagyberuházási Alap támogatja a munkálatok folytatását. Csütörtökön az üggyel kapcsolatban rövid megbeszélést tartott Szabadka polgármestere, az alap igazgatója és a Népszínház igazgatónője. A polgármester szerint már az építési szezon kezdetén folytatódnak a munkálatok.

Három év múlva elkészülhet a szabadkai Népszínház. A Tartományi Nagyberuházási Alap ugyanis 150 millió dinárral támogatja az építkezést.

Nebojša Malenković, az alap megbízott igazgatója egy modern létesítményre számít. A megbeszélésen elmondta, hogy a színháznak meg kell felelnie valamennyi szükségletnek. „Megbeszéltük, hogy még az építési szezon elején folytatódnak a munkálatok. Különlegesen fontos projekt és létesítmény a szabadkai lakosoknak, valamint Vajdaságnak és a Szerb Köztársaságnak.”

Modest Dulić, Szabadka polgármestere hangsúlyozta, a projektum felépítésének kérdése nemzeti érdekek felett áll, és a következő három évben visszakapja színházát a város. „Folytatjuk az építkezést, az épület védett, régi részében. Ezzel egy időben biztosítjuk a munkálatok folyamatosságát, szeptembertől az új tervvel összhangban. Közös elképzelésünk, hogy a következő három évben Szabadka visszakapja ezt a fontos létesítményt.”

Az érintettek hangsúlyozták, mindenképpen valós igényekhez kell igazítani a terveket. A munkálatokra elkülönített 150 millió dinárt elegendőnek találják a mostani építkezési szezon során felmerülő költségek fedezésére.

Custom Search