költségvetés
Szabadka Városi Tanácsa a költségvetés módosítását javasolja a Városi Képviselő-testületnek. A javaslat szerint 6 milliárd 100 millió dinárról 5 milliárd 800 millióra csökkentené a büdzsét, azaz 300 millió dinárral kevesebb állna a város rendelkezésére 2015-ben.
Felvetették továbbá azt, hogy ebben az évben álljanak el az önkormányzati...
detaljnije1,92 milliárd dinárt használt Szabadka a városi fejlesztésekre az elmúlt fél évben. Ez 150 millió dinárral több az előző félévhez viszonyítva.
Az egyik legfontosabb beruházás a Népszínház épületének újjáépítése, a Palicsi-tó vízminőségének javítása és a Zsinagóga rekonstrukciója.
Szabadkának több probléma megoldásával is sikerült megküzdenie. Ilyen a Palicsi-tó vízminőségének javítása és a biológiai sokféleség megőrzése, melyre 5,8 millió euró vissza nem térítendő kölcsönt biztosított a Német Fejlesztési Bank – mondta el...
detaljnijeElfogadták a jövő évi költségvetést a Városi Képviselő-testület keddi ülésén. A büdzsé 200 millió dinárral kevesebb, mint a 2014-es évi módosított költségvetés. A jövő évi szabadkai városi kassza 475,5 millió dinár hiánnyal, illetve 5,5 milliárd dinár kiadással számol. A 2015-ös büdzsé a megtakarításokon alapszik, legtöbbet a közalkalmazottak béréből faragnak le.
Mintegy 200 millió dinárral csökkentették a jövő évi kiadásokat a 2014-es költségvetéshez képest. A megszorítások ellenére lesznek beruházások is a város területén – szögezte le Maglai Jenő. A polgármester kiemelte: 150 millió dinárral több jut 2015-ben az Építési Igazgatóságnak, ami számos fejlesztésre ad lehetőséget. Maglai további befektetéseket is bejelentett. „A Népszínház építése is a következő évben folytatódik,...
detaljnijeA szabadkai vezetés a kiadásokat 230 millió dinárral lefaragta. Csökkentették a polgármester, a képviselő-testület elnöke, a Városi Tanács és az önkormányzat részére elkülönített eszközöket. Hasonlóképpen, a közvállalatokban és az intézményekben 8 és 12 százalék között csökkentették a béreket.
A Városi Tanács elfogadta Szabadka 2015-ös költségvetésének javaslatát. Eszerint a város jövőre 4 milliárd 999 millió dinárból gazdálkodik majd, amelyhez hozzájárul még 500 millió dinár kölcsön, amit a szennyvízkollektor hálózat bővítésére fordít a város. A büdzsé forrásainak 50 százalékát a jövedelemadó és vagyonadó teszi ki, a fennmaradó részt más forrásokból biztosítja a város. Maglai Jenő polgármester: „A transzfereszközök, amelyeket a köztársasági szintről kapunk, ugyanazon a szinten...
detaljnijeTizennyolc napirendi pontról döntött ma Szabadka város Képviselő-testülete. Elfogadták Szabadka város 2014. január elsejétől szeptember 30-ig terjedő időszakban megvalósult költségvetési beszámolóját. A képviselők egyhangúlag döntöttek a kommunális szolgáltatások árának meghatározásáról szóló szabályzatokról is.
Hosszú percekig vitáztak Szabadka város Képviselő-testületének csütörtöki ülésén. A Demokrata Párt képviselői kritizálták a városvezetést, hogy a tervezett 2014-es bevételekből az első kilenc hónapban mindössze 53% valósult meg. „A költségvetés rosszul van megtervezve, el lett hibázva, és hatalmas eltérés van a tervezetthez képest mind a bevételekben, mind a kiadásokban. Amikor a bevételekről beszélünk, amelyek kilenc hónap elteltével 53%-on állnak, pedig 70-75%-ot...
detaljnijeMintegy 700 millió dinárral növelték, így 5 egész 7 tized milliárdra nőtt Szabadka idei költségvetése. Erről is döntöttek a Városi Képviselő-testület mai ülésén. Közel 15 százalékos a növekedés, ami a kiadások csökkentésének és a bevételek emelkedésének köszönhető. Így több pénz jut a szociális védelemre, az infrastruktúrára, az oktatási és művelődési intézményeknek, illetve a Kolevkának, a Zsinagóga felújítására, a Kutyamenhelynek, valamint helyi közösségek fejlesztésére is.
A költségvetési növekedés reálisan 25o millió dinárt jelent - mondta Maglai Jenő. Szabadka polgármestere szerint, amennyiben az önkormányzat megegyezik a hedsereggel, és megvásárolja az első kaszárnyát, további befektetések és bevételek valósulnának meg a városban, mintegy 450 millió dinár értékben. „...
detaljnijeSzabadkán folytatódik az elszámoltatás a közpénzekkel. A Köztisztasági Közvállalat ellen tett bűnvádi feljelentés csak a kezdet. A polgármester minden indokolt esetben a rendőrséghez és az ügyészséghez fordul. Erről Maglai Jenő a Pannon TV Szubjektív című műsorának felvételén beszélt. Akárcsak arról, hogy ez sok mindenkinek nem tetszik. A háttérben ezért folytatódnak a politikai játszmák.
„Véleményem szerint több millió euró minden évben.” Ennyi közpénz tűnt el Szabadkán az elmúlt időszakban – mondta a város polgármestere a Pannon TV Szubjektív című műsorának felvételén.
„Készakarva fejték ki a pénzeket a költségvetésből, illetve a közvállalatokból. Részben voltak olyan lépések is, amikor nem jó gazda módjára bántak a pénzekkel, és eléggé könnyelműen, pazarlóan bántak a...
detaljnijePénzügyi és munkatervektől volt hangos a Magyar Nemzeti Tanács 39., évzáró ülése csütörtökön délután. A tanácstagok összesen 23 napirendi pontot vitattak meg. Elsősorban a vajdasági magyar médiaházak és intézmények 2014-es tervei szerepeltek napirenden. Az MNT-tagok mindegyik javaslatot elfogadták.
430 millió dinárból gazdálkodhat a Magyar Nemzeti Tanács 2014-ben. Ez valamivel kisebb összeg az ideinél, ezért a takarékosság elvét követik majd – hangzott el az ülésen.
Várkonyi Zsolt, a Közigazgatási Hivatal elnöke: „Annak ellenére, hogy több program nem kerül majd be az MNT költségvetésébe, hiszen anyaországi támogatásból több program közvetlenül kerül támogatásra, elmondhatjuk, hogy több, nagyobb összegből gazdálkodnak a Magyar Nemzeti Tanács programjai. Gondolok itt a...
detaljnijeA nemzeti tanácsi választásokra és a szabadkai Népszínház építésének folytatására kértek pénzeszközöket a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői. A módosítási javaslatok többségét nem támogatta a kormány.
A szerb parlament csütörtöki ülése éjfélig tartott Belgrádban. A honatyák a 2014-es költségvetésre benyújtott módosító javaslatokat vitatták meg. Varga László, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője a jövőre esedékes nemzeti tanácsi választások pénzelését kérte számon Lazar Krstić pénzügyminiszteren.
„Nagyjából ezer helyen majd szavazatszedő bizottságok működnek, több ezer taggal. Ez azt is jelenti, mivel 19 nemzeti tanács működik az országban, hogy száz körülire tehető majd azoknak a listáknak a száma, amelyek majd elindulnak ezeken a választásokon. Ezek mind-mind...
detaljnijeA 2014-es szabadkai városi költségvetés legalább 5 százalékát fordítsák a mezőgazdaságra – ezt kéri hét községbeli termelői egyesület a városi önkormányzattól. Emellett még több ponton is javítani szeretnének az agrárium helyzetén a községben. A Városi Tanács részéről Osztrogonác Simon megígérte, hogy figyelembe veszik a parasztegyesületek képviselőinek javaslatait.
Felelősségteljes és komoly mezőgazdasági politikát – ezt kéri Szabadka Önkormányzatától hét községbeli állattenyésztő és mezőgazdasági egyesület. A hangsúly a költségvetésből való részesedésen van. „Kell, hogy legyen mezőgazdasági költségvetésünk, ami az elmúlt időszakban, illetve más önkormányzatoknál nem vált gyakorlattá. Tehát, ebben az évben – mivel a következő évi költségvetés elfogadása előtt állunk – úgy a...
detaljnije- 1 of 2
- ››