Mi lesz veled, Népszínház?

Kategorija: 
Izvor: 

A nemzeti tanácsi választásokra és a szabadkai Népszínház építésének folytatására kértek pénzeszközöket a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői. A módosítási javaslatok többségét nem támogatta a kormány.

A szerb parlament csütörtöki ülése éjfélig tartott Belgrádban. A honatyák a 2014-es költségvetésre benyújtott módosító javaslatokat vitatták meg. Varga László, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője a jövőre esedékes nemzeti tanácsi választások pénzelését kérte számon Lazar Krstić pénzügyminiszteren.

„Nagyjából ezer helyen majd szavazatszedő bizottságok működnek, több ezer taggal. Ez azt is jelenti, mivel 19 nemzeti tanács működik az országban, hogy száz körülire tehető majd azoknak a listáknak a száma, amelyek majd elindulnak ezeken a választásokon. Ezek mind-mind olyan adatok, amelyeket figyelembe véve kellett volna a kormánynak terveznie a költségvetésnek azt a részét, ami a nemzeti tanácsi választásokkal kapcsolatos” – mondta Varga László.

A Vajdasági Magyar Szövetség második módosító indítványában azt kéri, hogy 150 millió dinárt biztosítsanak a 2014-es költségvetésből a szabadkai Népszínház felújítási munkálataira. A köztársasági kormány 2006 decemberében szerződéses kötelezettséget vállalt a felújítási költségek 45 százalékának biztosítására, 2009-től azonban ennek nem tesz eleget – mondta felszólalásában Pásztor Bálint frakcióvezető. „Azt gondolom, hogy botrányos, hogy van egy szerződés, amelynek az aláírója a Szerb Kormány, amely az elmúlt öt évben egyetlen egy dinárt sem biztosított az objektum építésére, hogy Szerbia úgy viselkedik, mintha nem létezne a szerződés, vagy pedig az egész projekt már befejeződött volna.”

Lazar Krstić pénzügyminiszter válaszában tételesen felsorolta a szabadkai színház építésének fázisait. Véleménye szerint a Szerb Kormány betartotta a szerződésben vállalt kötelezettségeit. „Az elvégzett munka átvételével és a 2009. július 3-i végleges elszámolással, a munkálatokat kivitelező Panongrad vállalatnak a Nemzeti Beruházási Tervből ki lett fizetve a teljes szerződött összeg. A további fázisok pénzelését, a kulturális minisztériumtól származó információink szerint a Tartományi Fejlesztési Alap vette át.”

A 2014-es költségvetést legkésőbb december 15-ig el kellene fogadnia a parlamentnek. A szakértők 182,5 milliárd dináros költségvetési hiánnyal számolnak. A 171 módosítási javaslat zömét nem támogatja a kormány.

Custom Search