Magánosítás előtt a Szabadkai Rádió

Kategorija: 

A Szabadkai Rádiót is privatizálják 2015. júliusáig. A most önkormányzati kézben lévő intézmény egy éven belül  új tulajdonost. Állami pénzre nem számíthat majd, tehát elő kell teremtenie a működéshez szükséges pénzt. A Szabadkai Rádió szerkesztői szerint a magánosítás után kérdésessé válik a nemzeti közösségek nyelvén való tájékoztatás. A rádió szerb, magyar és horvát nyelven sugározza műsorát már 46 éve.

A Szabadkai Rádió újságíróinak sok a dolga, de fél füllel ők is a parlamenti ülést figyelik. Évek óta ott lebeg a fejük felett a magánosítás veszélye. Németh Ernő, a magyar szerkesztőség főszerkesztője szerint az új törvény sem ad elég biztosítékot arra, hogy a magyar és a horvát nyelvű műsorjaik fennmaradjanak, ha privát kézbe kerülnek. „Van egy olyan kitétel, hogy 5 évig nem lehet a munkatársat elbocsátani, illetve meg kell tartani a jelenlegi műsorsémát. Az viszont nincs a törvényben, hogy ezeknek a munkatársaknak bért kell fizetni, olyan bért, amiért itt maradnak és dolgozni fognak. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy akármilyen törvényes garancia van, azt ki lehet játszani.”

Az új tulajdonos állami pénzre nem számíthat. Saját magának kell előteremtenie a működéshez szükséges pénzt. Igaz, különféle pályázatokon nyerhet kisebb-nagyobb összeget, de ez nem elegendő a kiszámítható jövőhöz. A Szabadkai Rádió igazgatója szerint sem hozhat semmi jót a magánosítás. Ljubiša Stepanović: „A törvény előirányozza, hogy az elkövetkező 5 évben a vevőnek - amennyiben egyáltalán van érdeklődő az árverésen, meg kell tartania a jelenlegi műsorrácsot. Felvetődik a kérdés, hogy az állam mennyire fogja ellenőrizni ennek a kivitelezését. Nem hiszem, hogy létezik olyan érdek, ami készen áll befektetni 4-5 millió dinárt havonta, és 5 éven keresztül tűrni, hogy majd a hatodik évben valamit megváltoztasson.”

A horvát főszerkesztő sem bízik abban, hogy bármely tulajdonos is készen állna havi 4-5 millió dinárt fektetni a városi rádióba és megtartani függetlenségét. Ivana Petrekanić Sič: „Annak kapcsán, hogy az állam kivonul a médiából, elsősorban a média függetlenségének biztosítását emelik ki.” Ez azonban nem biztos, hogy így lesz, hiszen kérdés, hogy ki irányítja majd, kinek a tulajdonába kerül a médiaház. A magánosítás nem biztosítja egyértelműen az objektívabb tájékoztatást.”

Amennyiben jövő év júliusáig nem találnak megfelelő vevőt, a Szabadkai Rádió a foglalkoztatottak kezébe kerülhet. Részvényeket kapnának ingyenesen. Ha erre nem hajlandóak, az intézményt felszámolják.

Custom Search