Szabadkai Rádió

Rendhagyó műsorral várja szombaton a Szabadkai Rádió Fiatalokról fiataloknak című műsora a hallgatókat. A mikrofonok elé visszatérnek az egykori szerkesztők, műsorvezetők és tudósítók.

A Szabadkai Rádió ifjúsági műsora 1977-ben indult. Az 1984-ben végzett körkérdés szerint a magyar nyelvű vajdasági rádiózás leghallgatottabb műsora volt a Fiatalokról fiataloknak. Buckó György ügyvéd műsorvezetőként vett részt a munkában. „Régen a középhullámhosszon sugározták és ez azt jelentette, hogy száz kilométeres körzetben mindenki hallgatta. Visszajelzéseket kaptunk Magyarországról, Erdélyből, Horvátországból.”

A műsornak számos munkatársa volt az évek során. Vannak, akik már külföldön élnek, vannak, akik más területeken dolgoznak, olyanok is akadnak, akik azóta is a médiában...

detaljnije
Pet, 15.05.2015 - 20:25

A Szabadkai Rádiót is privatizálják 2015. júliusáig. A most önkormányzati kézben lévő intézmény egy éven belül  új tulajdonost. Állami pénzre nem számíthat majd, tehát elő kell teremtenie a működéshez szükséges pénzt. A Szabadkai Rádió szerkesztői szerint a magánosítás után kérdésessé válik a nemzeti közösségek nyelvén való tájékoztatás. A rádió szerb, magyar és horvát nyelven sugározza műsorát már 46 éve.

A Szabadkai Rádió újságíróinak sok a dolga, de fél füllel ők is a parlamenti ülést figyelik. Évek óta ott lebeg a fejük felett a magánosítás veszélye. Németh Ernő, a magyar szerkesztőség főszerkesztője szerint az új törvény sem ad elég biztosítékot arra, hogy a magyar és a horvát nyelvű műsorjaik fennmaradjanak, ha privát kézbe kerülnek. „Van egy olyan kitétel, hogy 5 évig nem...

detaljnije
Sre, 30.07.2014 - 19:50

A magánosítás a kulcstéma a Szabadkai Rádió 45. születésnapján. A Városháza dísztermében megtartott igazgatósági ülésen a rádió privatizációja ellen érvelt többek között Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke és Maglai Jenő, Szabadka polgármestere is.

„Úgy is, mint a vajdasági parlament elnöke és úgy is, mint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mindent megteszek továbbra is annak érdekében, hogy a Szabadkai Rádió talpon tudjon maradni” – ezekkel a szavakkal szólalt fel Pásztor István a Szabadkai Rádió 45. születésnapjának igazgatósági ülésén. A rádió már beépült a köztudatba, nem hagyhatjuk pillanatok alatt elveszni – fogalmazott. „Jóformán majdnem mindenki közülünk a Szabadkai Rádión nőtt föl. Azok is, akik ma már nem a Szabadkai Rádiót hallgatják, nem abban dolgoznak...

detaljnije
Čet, 28.11.2013 - 21:04

Ünnepi műsorral, érdekes anekdotákkal, nyugdíjas munkatársak vendégszereplésével is szórakoztatják majd a hallgatókat a Szabadkai Rádió 45 éves születésnapján. Az ünneplés mellett azonban a privatizáció kérdése is foglalkoztatja a rádió munkatársait.

Híradóra készülnek a szabadkai rádió munkatársai. Születésnapjuk alkalmával a hírműsorokat követően érdekes történeket mesélnek a szerkesztők a hallgatóknak, ezzel igyekeznek jókedvre deríteni őket- mondta Bencsik István, a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének újságírója, szerkesztője. „Az újságíró is ember, mi riporterek is tévedünk, sokszor hibázunk és ezek a hibák nem csak félreértésre adnak okot, hanem megmosolyogjuk őket, Az ilyen mosolyra fakasztó hibákat gyűjtöttük össze.”

Az ünneplés azonban nem felhőtlen. A rádió...

detaljnije
Sre, 27.11.2013 - 18:53

Két hónappal ezelőtt kezdődött és a héten fejeződött be a Szabadkai Rádió költözése az új épületbe, amelyet a szabadkai önkormányzat biztosított a médiaház számára. Az új hely a szabadkai börtön melletti épületrész, amelyet ötmillió dinárból újítottak fel és tettek a munkára alkalmassá.

A szabadkai börtön melletti épületrészbe költözött a Szabadkai Rádió. A szerkesztőségeket már be is rendezték. A magyar és a szerb szerkesztőség két-két, a horvát pedig egy helyiséggel rendelkezik. Két stúdiót és két vágószobát alakítottak ki. Összesen 450 négyzetméter áll a rendelkezésükre, a felújított rész 330 négyzetméter.

A Szabadkai Rádió most még közelebb van a főtérhez - mondja Németh Ernő, a magyar szerkesztőség főszerkesztője. „Az ember leszalad a lépcsőn, máris a városközpontban...

detaljnije
Uto, 03.09.2013 - 19:21

A szabadkai Városi Tanács mai ülésén elhangzott, hogy nem támogatják a Szabadkai Rádió magánosítását. Amennyiben a Városi Képviselő-testület elfogadja ezt a javaslatot, az állami szervekhez elküldik az önkormányzat

észrevételét. Ennek értelmében a nemzeti közösségek nyelvén sugárzó önkormányzati alapítású közvállalatokat ne privatizálják. Az új törvénynek megfelelően módosítják a 15 közvállalat működését is. A jövőben az igazgatóbizottság helyett három tagú felügyelőbizottság látja el ezt a feladatot, ami az igazgató munkáját is figyelemmel kíséri majd. A mai ülésén előterjesztették, hogy Szabadka Város Szociális Központja élére Dijana Prčić kerüljön, a Palicsi Állatkertet pedig ezentúl Bogdan Laban vezesse. A javaslatokról a Városi Képviselő-testület ülésén döntenek majd.

Sre, 13.03.2013 - 13:15
Custom Search
Subscribe to Szabadkai Rádió