magánosítás
Az ide vonatkozó új törvény előírja, hogy 2015 júliusáig privatizálják a közszolgálati tömegtájékoztatási eszközöket. A jogszabály érinti a magyar nyelvű műsorokat is sugárzó Szabadkai Rádiót, a magyarkanizsai Info Televíziót és a Topolyai Tájékoztatási Közvállalatot is.
A déli híradó a Szabadkai Rádióban mintegy félórás. A szerkesztők és újságírók teljes körű tájékoztatást kívánnak nyújtani hallgatóiknak nap mint nap a térséget érintő eseményekről, történésekről.
A hírműsor előtt nagy a sürgés-forgás a szerkesztőségben, szakadatlanul érkeznek az információk. Félő, hogy nem sokáig lesz ez még így – fogalmazott Tóth Imre. A Szabadkai Rádió Magyar Nyelvű Műsorok Szerkesztőségének újságíró-műsorvezetője kiemelte, a többnyelvűség és a multikulturalizmus szempontjából is...
detaljnijeA Szabadkai Rádiót is privatizálják 2015. júliusáig. A most önkormányzati kézben lévő intézmény egy éven belül új tulajdonost. Állami pénzre nem számíthat majd, tehát elő kell teremtenie a működéshez szükséges pénzt. A Szabadkai Rádió szerkesztői szerint a magánosítás után kérdésessé válik a nemzeti közösségek nyelvén való tájékoztatás. A rádió szerb, magyar és horvát nyelven sugározza műsorát már 46 éve.
A Szabadkai Rádió újságíróinak sok a dolga, de fél füllel ők is a parlamenti ülést figyelik. Évek óta ott lebeg a fejük felett a magánosítás veszélye. Németh Ernő, a magyar szerkesztőség főszerkesztője szerint az új törvény sem ad elég biztosítékot arra, hogy a magyar és a horvát nyelvű műsorjaik fennmaradjanak, ha privát kézbe kerülnek. „Van egy olyan kitétel, hogy 5 évig nem...
detaljnijeA magánosítás a kulcstéma a Szabadkai Rádió 45. születésnapján. A Városháza dísztermében megtartott igazgatósági ülésen a rádió privatizációja ellen érvelt többek között Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke és Maglai Jenő, Szabadka polgármestere is.
„Úgy is, mint a vajdasági parlament elnöke és úgy is, mint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mindent megteszek továbbra is annak érdekében, hogy a Szabadkai Rádió talpon tudjon maradni” – ezekkel a szavakkal szólalt fel Pásztor István a Szabadkai Rádió 45. születésnapjának igazgatósági ülésén. A rádió már beépült a köztudatba, nem hagyhatjuk pillanatok alatt elveszni – fogalmazott. „Jóformán majdnem mindenki közülünk a Szabadkai Rádión nőtt föl. Azok is, akik ma már nem a Szabadkai Rádiót hallgatják, nem abban dolgoznak...
detaljnijeA szabadkai Városi Tanács mai ülésén elhangzott, hogy nem támogatják a Szabadkai Rádió magánosítását. Amennyiben a Városi Képviselő-testület elfogadja ezt a javaslatot, az állami szervekhez elküldik az önkormányzat
észrevételét. Ennek értelmében a nemzeti közösségek nyelvén sugárzó önkormányzati alapítású közvállalatokat ne privatizálják. Az új törvénynek megfelelően módosítják a 15 közvállalat működését is. A jövőben az igazgatóbizottság helyett három tagú felügyelőbizottság látja el ezt a feladatot, ami az igazgató munkáját is figyelemmel kíséri majd. A mai ülésén előterjesztették, hogy Szabadka Város Szociális Központja élére Dijana Prčić kerüljön, a Palicsi Állatkertet pedig ezentúl Bogdan Laban vezesse. A javaslatokról a Városi Képviselő-testület ülésén döntenek majd.