| Hát először is szeretném üdvözölni az egybegyülteket, különösen a kedves külföldi vendégeket, és előadásommal megpróbálom összefoglalni Szabadka történelmi városközpontjának a fejlődését, vagyishát Szabadka város épitészeti fejlődését, és a városközpont védelmének gondjait. Először szeretnék egy kis bemutatót tartani a Szabadka város fejlődéséről, mert hát ez igy van rendjén, hogy tudjuk, hogy honnan, hová megyünk. Szabadka városmagja az ősi, kelet felé vezető Szegedi út, a déli Péterváradi út, a nyugati Zombori út, az északi Pesti út, az északnyugati Bajai út, valamint a Halasi út kereszteződésénél jött létre, mocsaras, sömlyékes területen, a Duna-Tisza közében, a Tisza vízgyűjtő területén. Az ősi mocsárból immár csak a Palicsi- és a Ludasi tavak maradtak meg. Mindezek az utak az egykori Déli Kapunál kereszteződtek, a szabadkai vár előtti téren. Na most itt látjuk Karl Leopold Kovács várostérképét, amely 1778-ban jött létre, egy évvel Szabadka városnak szabad királyi várossá való kinyilvánitása előtt, ekkor fel kellett mérni a várost, és ez volt az első felmérési térképe a városnak. A felmérési térképen láthatjuk az egykori városmagot, ami tulajdonképpen ez a rész, és a környező külvárosi részeket amelyek akkoriban még csoportos harcos-település tipus volt a jellemző rájuk. Annyit megfigyelhetünk, hogy a XVIII század végén még nagyon jelen volt a városban a város vizrajza. Ugyanis Szabadka egy mocsaras vizfolyásokkal átszőtt területen épült, és akkoriban megvoltak még a különböő kis tavacskák, barák, pocsolyaszerű mocsaras helyszinek, mélyedések és vizfolyások szőtték át a várost, ami által a várost szinte kettéosztotta egy völgyrendszer, amely egyes helyeken 300-500 méter szélességben is mérhető. Amint látjuk, maga a városközpont, amely az egykori vár köré rendeződött, persze a vár körül annak idején várárok volt, és védelmi időszakban megtöltötték vizzel. Látjuk, hogy a mai városközpont területén szinte alig voltak házak, mivel az egész tulajdonképpen viz alatt volt, s nagyobb esőzések folyamán ezek a patakok felduzzadtak, és hát gondot okoztak. Az első fellelt írott emlék a városról 1391-ből származik, amikor Zabotka néven említik egy Augustinus nevű tolvaj perével kapcsolatban. Ebből az időszakból nem sokat tudunk a várról, csak annyit, hogy 1526-tól a Szegedi Szandzsákhoz tartozik, így az első városleírás is a
török utazó, Evli Cselebi tollából származik. Leírása szerint a település a "citadellából" és a külső városból, a "palánkból" áll. Ma a citadella maradványa a Ferences templom és kolostor. A templom mai, nyugati tornyát az erődítmény egyik, sárga darázskőből emelt bástyája köré falazták, maradványai itt láthatók a lépcsőházban. A Ferencesek temploma és az előtte lévő tér köré szerveződött több mint négy évszázadon keresztül a városmag, és a tágabb értelemben vett városközpont. A külső város még mindig, periferikus övezeteiben falusi agglomeráció jellegét hordozza. A török uralom 1542-tól 1686-ig tartott. A XVIII. századi viharos történelmi események befolyásolták Szabadka városfejlődését is. 1743-ban a település elnyeri a Kamarai Mezőváros címet, ekkor nevét Szentmáriára változtatják. 1779-ben Mária Terézia Szabad Királyi Várossá nyilvánította, hálából Maria Theresiopolis-ra cserélték a nevét. Ekkor indult be az intenzívebb városfejlődés is. Az új státusszal járó, és a városvezetőség által megadott kedvezmények elősegítették a lakosság gyarapodását, és felgyorsították az általános fejlődést. Egy évszázad alatt a polgárok száma megtízszereződött, és 20 000-re, a város területe pedig ötszörösére nőtt. Az első részletes felmérést és várostérképet Leopold Kovács Károly (C. L. Kováts) készítette 1778-ban a Szabad Királyi Várossá való előléptetést megelőzően. Ezen a térképen kijelölte a jövendőbeli városközpontot, ezzel elkezdődött Szabadka tervszerű városiasodásának folyamata. A XIX. század polgárosodási és ipari forradalma nemcsak a társadalmi-gazdasági viszonyokat befolyásolta, hanem a városképet is. Az első két évtizedben városfejlesztési, tűzvédelmi tervek, építésügyi szabályzatok készültek, és elkezdődött az utcák szabályozása, valamint a vadvizek, erek, nyílt csatornák, "barák" lecsapolása. Minden épülettervet a Mérnöki Hivatalhoz kellett beadni engedélyeztetésre, ahol meghatározták az épület megengedett magasságát, építészeti jellegét, beépítési és tetőfedési módját, sőt, esztétikai összhatásába is beleszóltak. Annyit tudni kell, hogy a városiasodás első alanyai a városon kivül élő akkoriban kis- és nagygazdák akik elkezdtek polgári házakat, palotákat épiteni a városban, és akkoriban volt egy olyan előirás, hogy egy emeletnél alacsonyabb épületet nem lehet, nem szabad épiteni a város központjában, pontosan a város fejlődésének biztositása végett. A kis, "jelentéktelen" mezőváros valódi, robbanásszerű felvirágzása 1869-el, a vasút kiépítésével kezdődik. A Szeged - Pest vasútforgalom valamivel korábban, már 1854-ben beindult. A szegedi vasútállomást 1858-ban fejezik be, az Osztrák Ćllamvasút Társaság típustervei alapján. 1858. december 2-án forgalomba helyezik a kettős vágányú szegedi vasúti hidat. Végül, 1870. november 16-án megindul a forgalom az Alföldi vasút Hódmezővásárhely - Szeged-Rókus - Szabadka szakaszán. Egyrészt a földbirtokos közép- és nagygazdák körében vált divatossá, hogy lakó- vagy bérházat építtessenek a városban, másrészt a letelepedő, immár asszimilálódó, főleg iparral, és kereskedelemmel foglalkozó izraelita lakosság épített új épületeket a város központjában. Ily módon beindult a polgárosodás, teljes kísérő infrastruktúrájával, intézményrendszerével, melyekhez középületekre volt szükség. Az újdonsült polgári réteg igényt tartott arra, hogy az újonnan emelt épületek kifejezzék gazdasági és politikai erejét, és ezt követő szellemi hatalmát. Ezt történelmi stílusok egyvelegéből alkotott eklektikus, díszes homlokzatú emeletes paloták jelképezték, amelyek elsősorban Pest és Bécs korabeli építészeti trendjeit követték. Az első mérföldkő Szabadka városiasodásában, 1854-ben, a Városi Színház épületének felépítése volt, a főtéren, átellenben a régi városházával. Szabadka városvezetői még 1849-ben felkérték Scultety Jánost, az egyetlen tanult helybeli építészt, hogy tervezze meg a színház épületét, amit ő nagyon lelkiismeretesen verge is hajtott. Az épület 1853-ban már állt, és vendégfogadót is magában foglalt, szállodával (Szálloda Pest Városához). Ez a klasszicista stílusban fogant épület minden elemével a "művészet szentélyét" idézi. A hat korinthoszi oszlop, melyet elegáns timpanon koronáz, és amely időközben a város jelképévé vált, kijelölte a város középpontját, a főtéren összefutó utcák vonalát. Irányadó lett a jövő építészei számára, akik majd Szabadka városképét lesznek hivatottak kialakítani. A városkeretet meghatározó hangsúly-pontként a színház felépülése előtt, még csak három épület volt jelentős, égbetörő tornyaival: a Ferencesek temploma a kolostorral, az Avilai Szent Terézről elnevezett katolikus katedrális, valamint a pravoszláv (ortodox) szerb-templom. Sajnos tudjuk, hogy a Szabadkai Népszinházat ilyen formában ahogy volt, lebontották, és most épül helyette egy új épület, egy óriási épület, amiről remélem, hogy most nem ez a fő téma, de én azt mondom, várjuk ki a végét, hogyha megérjük. 1888-1890 történt a Rogina Bara lecsapolása, ugyanis amint megépült a vasút, egy olyan gond keletkezett, hogy a Szabadkára érkező vendégek, utasok, amint kiléptek a vonatból, egy mocsarat, egy pocsolyát találtak maguk előtt, amelyen valahogy át kellett vergődni,meg kellett kerülni, hogy a városközpontba kerüljenek. Hát ezt a város sürgősen szanálni óhajtotta, és belekezdett a Rogina Bara lecsapolásába, igy új épitészeti területeket nyerve a peremrészeken, maga a feltöltött mélyedés helyén egy park épült, még akkoriban Erzsébet-parknak hivták, Sissi-park, körülötte pedig új, az egyik oldalról a város leggazdagabb polgárai saját magánpalotáikat épitették, szemben a Vasútállomással Rajhl Ferenc felépitette három épületét, közte a Rajhl-palotát, bal oldalról pedig biróság épülete épült. A városközpontra jellemző építészeti stílusok a klasszicizmus, az eklektika és a szecesszió magyaros, bécsi, és geometrizáló változatai A mai városkép kialakulásában neves budapesti és helyi építészek tevékenykedtek: Lechner Ödön és Pártos Gyula - épitették egyike az első palotát Leovits Simon részére, pont a Rogina Bara szélén, ez még nem volt teljes mértékben szecessziós épület, ellenben már hordozta a szecesszió elemeit. Ma is látható. Ezenkivül a Vágó fivéreknek vannak munkái Szabadkán, később Jakab Dezső és Komor Marcell belépett Szabadka épitészeti életébe, előbb kisebb épületekkel, majd a szabadkai Zsinagógát épitették fel, később megbizást kaptak a Városházára, a Korzón található banképületre és a palicsi Park komplekszusra. Scultety Jánost már emlitettem, mint Szabadka első tanult épitészét, ő klasszicista stilusban épitett, később utána jöt Macskovits Titusz, aki már az eklektika felé vezette a várost, Raichle J. Ferenc is egy időben sokat tevékenykedett, valamint Vadász Pál , és van egy nagyon szép bérpalotája Szabadkán. Na most itt látunk egy térképet, itt látható a Városháza, és itt láthatjuk az úgynevezett Strosszmayer utcát, melynek a rendezése szintén egy nagy feladata volt a városnak, az utcán hajdanában végig nyitott kanális, vagy vizfolyás folyt. Az akkori szintje a Strossmayer utcának 3 méterrel volt alacsonayabb, mint a mai, úgyhogy a források szerint körülbelül két even keresztül hordták a homokot Szabadka külterületén lévő buckákból, mire sikerült feltölteni az egészet, ekkor töltötték fel a városközpont egyes részeit, előkészitve az új Városháza épitéséhez. Még két pontot kell emlitenem, amely nagyon lányeges Szabadka városkép fejlődésében. Az egyik a II Világháború utáni bombázás, ugyanis 1945 végén a szövegségesek kiszórtak néhány bombát távozás közben Szabadkára, ezáltal teljesen megsemmisitették a mai Zentai útnak mind a két oldalát, ott voltak találhatók a kaszárnyák, a laktanyák, bomba esett tulajdonképpen a városközpont egyik részére is, valahol a Car Jovan Nenad tér környékére, úgyhogy egyes városrészek teljesen le voltak bombázva, ide nyomult be később az akkori szocialista-kommunista épitészet, akkoriban, a 60-as években megszületett egy rendezési terv, amely az akkori épitészeti trendeket követte, és ennek szellemében épült ki később az úgynevezett Tokió városrész, a központbana Car Jovan Nenad tér, és ennek a tervnek volt egy olyan elképzelése, mivel a polgári épitészetet akkoriban még nagyon nem látták jó szemmel, a polgári épületek nagyon zavarták az akkori politikai és városi hatóságok szempontjait, ezért megjelent egy olyan ötlet, hogy tulajdonképpen nem is egy sugárutat, hanem egy széles forgalmi utat kell biztositani és végni a városközponton keresztül, valahogy a Matko Vukovic utca folytatásában, ez az út a mai Szabadegyetem és az úgynevezett Maxi áruház épülete között haladt volna el, és tovább folytatódott volna a vasút felé, körülbelül azon az utcán keresztül, ahol a két Rajhl-házat lebontották a közelmultban, ezt azért mondom, hogy tulajdonképpen az egyik oka a két háznak a lebontásának, hogy az akkori érvényes városrendezési terv szerint az utcák széleségét meg kellett növelni, ez volt a városrendezési tervbe foglalva annak idején. Igy is született az a bizonyos új épület, ami beljebb húzódott és megváltoztatta az épület az utca regulációját. Tehát valahol itt ebben a korban kezdődött el a városközpont úgymond rombolása, vagy szellemi-fizikai átalakulása, azzal, hogy az akkori épitészeti elveket vették irányalapul ebben a folyamatban. Most rátérnénk előadásom második részére, ahol kicsit taglalnám a városkép fogalmát, ahogy azt a szakirodalom mondja, belenéztem egy kicsit, és hát a városkép alapvető követelményei a természet, általában, hogy hol keletkezik, a város alföldön, domborzaton, folyó mellett, vagy viz mellett nagyon lényeges kihatással van, hogy milyen városkép alakul ki, ezenkivül a közterületek elhelyezkedése egymásutánsága egy alapvető irányelv, ami a városképet befolyásolja. Itt látunk amszterdami példát, velencei példát, egri példát és keszthelyi példát. Ezenkivül meghatározó szerepet játszanak a városképben a műemléki épitmények, és hát az épületek általában, itt látunk egyes lényegesen meghatározó elemet, Dublinban, Ljubljanában szintén Velencében és Negotin környékén egy temetőkomplekszust, ahol ezek az épületek, ezek nem templomok, ezek sirboltok. Úgyhogy nagyon éredekes jelenséget figyelünk meg. Itt jelentkeznek a műemlékek a városszerkezetben, helyreállitott, megóvott műemlékek, úgyszintén Egri példák, délszerbiai borpincefalu, ami rendkivül érdekes és nagyon jó állapotban meg van őrizve, szinte érintetlen, felújitások sem történtek, Rajacke pivnicenek hivják, aki arra jár, és fel tud vergődni az úttalan utakon, nagyon ajánlom. Ezenkivül a városkép kialakitásásban a többi épület is szerepet játszik, látunk itt sikeres, nem sikeres beépitési kisérleteket, önmagukban álló épületeket, ezenkivül szintén Negotinban a városi museum kőkertje mellett közvetlenül felépült újgazdag palotát. Na meg ismét a családi házak, ezek is szerbiai példák, itt is kérdés, hogy falukép vagy városkép. Mivel ezek az épületek faluhelyen találhatók, és mondhatom azt, hogy egy utcában találhatók, nem tudom, melyikbe sorolható, mindenesetre épitészetileg nagyon érdekes megfogalmazásuak. A közterületek állapota is, tehát a sétáló embert talán első szinten érintik, mivel ezek azok az elemek, melyekkel legközvetlenebbül találkoznak, ezek a kis részletek, bódék, utcaburkolatok, ez is attól függ, hogy egy város mennyi gondot fordit ezeknek a szabályozására. Na és maga a lakosság, amely természetesen aktiv része a városképnek, márcsak azért is, mert pillanatnyilag vannak olyan tendenciók is a világban, hogy a történelmileg őrzött városközpontok teljesen kihalnak. Múzeumjelleget kapnak, mindenféle élet nélkül, Angliában, Franciaországban vannak olyan példák, ahol ezek nagyon nagy gondot jelentenek, és úgy oldják meg, hogy bérbe adják, kiköltöznek teljesen az emberek a városközpontból, hogy múzeumi szemszögből meg legyenek óva, és bérbeadják vendéglátósoknak, hotelosoknak, akik hát úgy tartják fenn hogy turistákat hoznak oda és bizonyos anyagi haszonra tesznek szert. És eljutottunk Szabadka védett városmagjához, amely hát 1986 óta védett kultúrtörténeti téregyüttes, és 1991 óta nagy jelentőségű kultúrtörténeti téregyüttes. Itt látjuk a formáját, itt látjuk a Vasútállomást, a Városházát, és ez egy komoly nagy területet foglal magába, és hát itt térnék ki arra, hogy egy bizonyos cikkben emlitették azt, hogy kb.200 házat vagy épületet óhajtunk lebontani . A cikket nem óhajtom kommentálni. Itt csak annyit kell erről mondanom, hogy a Műemlékvédelni intézet a részletes szabályozási urbanisztikai terv részére elkészitette azokat a feltételeket, amelyek a város további fejlődésére vonatkozóak. Ez egy elaborátum formában készült, a város összes épülete valorizálva let. Tehát értékelve lett. Azok az épületek, amelyeket műemlékvédelmi szemszögből értékeseknek tartott a Műemlékvédelmi intézet, azok itt szinekkel vannak jelölve, azok, ahol nincsenek szinek, azokat az épületeket nem tartotta műemlékvédelmi szemszögből értékesnek, valamilyen szinten zöld utat adott a lebontásuknak, de ezt nem úgy kell értelmezni, hogy most a város nekiesik, és sorba lebontja őket, hanem végülis itt adott teret a további városfejlődésre, beépitésre. Van egy rész, a 3-as zóna, ahol talán a legkevesebb szines épület van, az lenne a legérdekesebb, ha a séta folyamán ezt a részt is bejárnák, mert akkor körülbelül láthatnák, hogy milyen épületek vannak itt, hogy mennyire lepusztult és városképbe nem illő szinte falusias, de még csak falusias sem, úgyhogy ez a rész talán az, ahol a legtöbb intervenció várható. Na most itt egy pár adat a védett épületekről, tehát ezen a védett városrészen belül két kiemelt minőségű műemlék található, tehát itt két részre van osztva, az egyik azok az épületek, amelyek praktikusan védelem alatt állnak. Tehát végzés alapján a Köztársasági Parlament védelem alá helyezte őket, ebből kettő van Szabadkán, a Zsinagóga és a Városháza, kiemelt jelentőségű, ez a legmagasabb fokozat, 9 jelentős műemlék van, és 25 műemlék. A többi épület, amely a városközpontban van, tulajdonképpen ami egy belső valorizációt készitettünk, ami azt jelenti, hogy szintén kategóriákra bontottuk őket, 104 kiemelt jelentőségű épület van, még egyszer hangsúlyozom, hogy ezek nincsenek végzés által védve. 108 jelentős, és 2 dokumentáris értékű , sajnos ezek már le vannak bontva, ez a két Rajhl-ház. Azt kell mondani, hogy ezeknek az épületeknek a védelme úgy történik, mivel nincs végzés, úgynevezett előzetes védelem alá helyezzük, mint a városközpont védett részei. Az előzetes védelem minden esetben 3 évig tart a törvény szerint. Ha 3 évig nem történik meg minden egyes épületnek az előterjesztése a Köztársasági parlament elé, akkor a védelem lekerül róluk, és azt csinálhatnak velük, amit akarnak. Ellenben a védelmük a regulációs terv történik meg, úgyanis ebben a tanulmányban szerepelnek. A Városrendezési intézet az A-Z-ig magába foglalta a regulációs tervbe a Műemlékvédelmi intézetnek a feltételeit, és a városrendezési terven keresztül vannak tulajdonképpen ezek az épületek védve. A harmadik övezetet szeretném egy kicsit bemutatni, ezzel konkrétan én foglalkoztam, tehát ez a városnak a nyugati része, itt találhatjuk az Avillai Szent Teréz Székesegyházat és a Fasizmus áldozatainak a terét, tehát az ettől nyugatra eső városrész, a Lajco Budanovic püspök utcáig terjed tulajdonképpen a védett városrész. Itt látjuk a rendezési tervnek erre a részre vonatkozó részét, ahol ezek a satirozások nem az épületek lebontását jelzik, hanem hogy lakóépületekről, középületekről, iskolákról, vagy milyen funkcióról van szó. Itt egy példa arról, hogy hogy készül a tanulmány az utcakép és a beépités védelmére. A tanulmányban megjelentetjük a már álló épületeket, a védett épületeket, és a meglévő állapot látható itt a felső szinten, ez a Djure Djakovic utca, itt látunk egy földszintes házat, ami szerintünk nem állja meg a helyét, ez helyére mutatjuk be és definiáljuk tulajdonképpen a beépithető magasságát az épületnek. Ez egy elkezdett elemzés a városközpontról, sajnos az intézet nem kapott anyagi eszközöket hogy befejezzük, és itt a 3-as zóna, ezt igy végigfutnám, itt szeretnék egy kis idézetet felolvasni, "A homlokzatok apró részletei jelzik és szimbolizálják a városlakók kifinomult emberi érzelmeit, ábrándjait és vágyait.Élő egyéniségek és erős géniuszlocit lehelnek a holt épületszerkezetekbe, és felszinre hozzák alkotóik személyiségét. A részletek, amint az utcák és terek szerkezeti és felületi mátrixát szövik, egyszerre fejeznek ki individualitást, és kollektivitást. Olykor nagyon megszokottnak, hétköznapinak, túl előreláthatónak tünnek, máskor azonban különös ihletet és egyedi arcukat mutatják. Gyakran elfelejtett, rejtett jelentéseket hordozó titokzatos jelképekké változnak, a diszitőelemek gazdagsága mindig a korszak szellemét, a történelem stilusos korának épitészeti nyelvezetét fejezi ki." Itt láthatunk képeket a 3-as zóna egyes épületeiről, utcaképéről. A Lajco Budanovic utcában az épületfond nem jelent értéket, mert ezek olyan épületek, különböző időszakokban, különböző módon épitett rossz állagú épületek, hogy műemlékvédelmi szemszögből nem érdemes őket védeni, mégis megkiséreltük az utcák hangulatát megvédeni. Tehát a fasorokat, a jövendőbeli beépités magasságáig maximum P+1-es épületeket engedtünk meg épiteni ebben az utcában, ennyit meg kell engedni, mert senki nem vesz meg egy telket, azért, hogy oda földszintes épületet, házat épitsen. Van néhány épület, amely figyelmet érdemel, itt a Zágrábi utca, ahol a reguláció máris megbomlott egy új beépitéssel, na és a szomszédos blokk, ami már teljesen elveszett, ez is a védett városrészen belül van, itt rettenetes minőségű, csúny lakóépületek épültek, ettől szeretnénk megóvni a többi részt, sajnos ez a rész elveszett részünkre. A 3-as zónán belül van egy úgynevezett Harambasic utca, ami szintén elég vegyes képet mutat, ellenben az utca hangulata olyan különös, hogy külön hangsúlyt fektettünk ennek a megóvására, hogy az egyik sarkán található a Lifka mozi épülete, amely már helyre lett állitva, sajnos az oldalsó homlokzata ma sem, magam sem tudom, hogy miért. Maga az utca hangulatát a török nagyméretű gránit kövezéssel, amit szintén védünk, most adtunk ki külön felvételeket a szanálására, mert egyenlőre közlekedésre nem alkalmas, ellenben át lesznek rakva a kockák és megmaradnak az utcában, itt is látunk különféle házakat, amelyek önmagukban nem jelentenek értéket, vannak egy kicsit job épületek, és azért vannak olyanok, amelyeket megtartunk, védünk. Itt a másik sarok, a Politechnikai iskola, kétemeletes épületével, ami hát szinte diktálja, sajnos ezt az épületet már lehetetlen megvédeni, rengeteg tulajdonos meg hát különösebb értéket nem visel ilyen állapotban, tehát itt egy kicsit magasabb beépitést engedtünk meg, hogy a sarok akcentust kapjon, de az egész utcában főleg egyemeletes épületeket lehet a jövőben épiteni, ha valaki igényt tart rá. És nagyon szépen köszönöm, nem rabolom tovább az idejüket. |
Prvo bih želeo pozdraviti sve prisutne, a prvenstveno goste iz inostranstva, i želim sa mojim današnjim predavanjem da sročim istorijski razvitak centra grada Subotice, odnosno građevinski razvitak grada i probleme oko sačuvanja gradskog centra. Prvo bih pričao o razvoju grada Subotice, jer je vrlo važno da znamo od kuda i kamo idemo. Gradsko jezgro Subotice je nastao u ukrštavanju istočnog puta prema Segedinu, južnog Petrovaradinskog puta, zapadnog Somborskog puta, severnog prema Pešti, severozapadnog prema Baji i Halaškog puta na močvarnom, vlažnom tlu, blizu Dunava i Tise, na oblasti sliva Tise. Od drevne močvare ostale su samo Palićko i Ludaško jezero. Svi ovi putevi su se ukrštavali kod Južne Kapije, na trgu pred subotičkog zamaka. Ovde možemo da vidimo gradsku geografsku kartu Karla Leopolda Kovača, koji je nastao 1778.godine, jednu godinu pre nego je Subotica proglašena Slobodnim Kraljevskim gradom, jer je trebalo premeriti grad, i ovo je bila prva geografksa karta grada. Na ovoj karti možemo da vidimo gradsko jezgro, jer okolna mesta još u to vreme su bili grupna naseljena mesta. Toliko možemo da primetimo, da je na kraju XVIII veka u gradu bila prisutna gradska hidrografija. Naime Subotica je nastala na močvarnom, vlažnom tlu, u to vreme su postojale još mala jezerceta, bare, vlažna udubljenja, ispod cele teritorije grada, i grad je skoro razdvojio na dva dela jedna dolina, koja je na nekim mestima bila široka i 300-500 metara. Kao što vidimo, gradsko jezgro je nastao u neposrednoj blizini gradskog zamka, koji je kao zaštitu imao vodeni jarak, kojeg su u ratnim vremenima napunili vodom. Možemo videti, da na mestu današnjeg gradskog centra jedva da su postojale zgrade, kuće, pošto je sve bilo pod vodom, i tokom obilnih kišnih perioda ti potoci su nabujali te su stvarali probleme. Prva pisana uspomena o gradu potiče iz 1391.godine, kad su ga spomenuli kao Zabatka u sudskom procesku lopova Augustinusa. Iz ovog perioda ne znam puno o zamku, samo toliko da od 1526.godine pripada Segedinskom Sandžaku, i prvi putopisi potiču iz pera slavnog turskog putopisca, Evlija Čelebije. Prema njegovim pisanjeima naselje se sastajalo od "citadele" i spoljnog grada, "palanke". Danas ostaci "citadele" su Franjevačka crkva i manastir. Zapadni toranj današnje crkve su gradili oko žute kule uvrđenja, njegovi ostaci se mogu videti u stepeništu. Franjevačka crva sa trgom ispred njega se smatralo preko 4 veka gradskim jezgrom. Spoljni grad je još dugo nosio u sebi prirodu seoske aglomeracije. Turska vlast je trajala između 1542.i 1686.godine. Burni istrijski događaji XVIII veka su uticali i na gradski razvoj Subotice. 1743.godine naselje dobije Kamernu titulu, i onda se ime menja u Szentmaria. 1779.godine Marija Terezija ga proglašava Slobodnim Kraljevskim gradom, i njoj kao zahvalnost menjaju ime grada u Maria Theresiopolis. U ovo vreme počinje i intenzivniji razvoj grada, pogodnosti koji su dobili pomogli su u rastu stanovnika što je pospešivao i razvoj. Za jedan vek broj stanovnika je porastao 10 puta, na 20 000, a površina grada je opetostručena. Prvu geografsku kartu i detaljnu analizu je napravio Leopold Kovacs Karolj, (C. L. Kováts) 1778.godine pre proglašenja grada Slobodnim Kraljevskim gradom. Na ovoj karti on je naznačio budući centar grada, i sa ovim je počeo proces planirane urbanizacije Subotice. Civilizacija i industrijska revolucija XIX veka nije uticala samo na društveno-ekonomske odnose, nego i na gradsku kartu. U prve dve decenije su napravljeni planovi urbanog razvoja, požarne zaštite, građevinskeih radova, počelo je planirana izgradnja ulica, te sanacija divljih voda, otvorenih kanala, bara. Svaki građevinski plan je trebalo predati u Inžinjerski ured na overu, gde su odredili visinu, građevinsku prirodu, izgradnju instalacije i krovne konstrukcije, još su imali i reč u vezi estetskog izgleda zgrade. Toliko još treba da znamo, da u to vreme prvi stanovnici grada su bili bogati zemljoposednici sa periferije grada, koji su počeli da grade civilne kuće, palate u gradu, i onda još nije postojala ta uredba o maksimalnoj visini, spratnosti zgrade. Mali provincijski grad je svoj "bum" postigao 1869.godine, sa izgradnjom željezničke pruge. Željeznički saobraćaj Segedin-Pešta je počelo nešto ranije, 1854.godine. Segedinsku željezničku stanicu završavaju 1858.godine, na osnovu tipskih projekata Austrijske Državne Željeznice. 2. decembra 1858.godine puštaju u promet dvotraktni željeznički most kod Segedina. Na kraju 16.novembra 1870.godine kreće željeznička linija Hodmezovašarhelj-Segedin-Rokuš-Subotica. U jednu ruku postala je moda u krugovima bogatih zemljoposednika, da u gradu sagrade stambene ili zgrade za izdavanje, a sa druge strane naseljena, već asimilirani izraeliti , koji su se bavili uglavnom industrijom i trgovinom, su gradili svoje kuće u gradu. Na ovaj način je počeo proces civilizacije, sa svom pratećom infrastrukturom, sa institucijama, za koje se ukazala potreba za javnim zgradama. Novonastali civilni sloj je smatrao, da novonastale građevine treba da nose njihovu ekonomsku i političku snagu. Ovo su zastupale mešavine istorijskih stilova sagrađene palate su zastupali eklektičke, šarene fasade, koji ju pratili građevinske trendove Pešte i Beča. Prve korake u urbanizaciji Subotice je bilo 1854.godine početak izgradnje Gradskog pozorišta, na glavnom trgu, preko puta Gradske kuće. Gradski oci 1849.godine zamolili Skulteti Janoša, jedinog učenog mesnog arhitektu, da sačini plan za izgradnju zgrade pozorišta, što je on veoma savesno i odradio. Zgrada je već bila gotova 1853.godine, u svom sastavu je bila gostiona Szálloda Pest Városához nazivom. Ova zgrada začeta u stilu klasicizma je u svakom svom elementu ukazivala na "oltar umetnosti". éest korintoskih stubova, koja se završava elegantnim timpanon, vremenom je postao simbol grada, označavao je centar grada. Postala je pokazivač pravca za buduće građevince, koji su bili zaduženi za razvijanje slike grada Subotice. Pored ove zgrade Pozorišta još su samo tri zgrade bile značajne sa svojim visokim kulama: Franjevačka crkva sa manastirom, katolička katedrala Avilska Sveta Terezija i ortodoksna srpska crkva. Na žalost znamo, da su Narodno pozorište srušili, sad umesto mnjega grade novu zgradu, ogromnu zgradu, i videćemo na kraju, šta će od njega da bude. 1888-1890 godine odvode Roginu Baru, pošto kad se izgradila železnica, problematično je bilo da ljudi, putnici stignu do centra grada, jer kako su izašli iz voza, kročili su u baru, puno im je trebalo vremena da stignu do centra. Ovo je grad brzo želeo da sanira, i zahvaljujući izgradnji perifernih delova grada, od viška zemlje su "napunili" Roginu Baru, izgradili su park, koju su onda nazvali Eržebet-park, Sissi-park, a u njegovoj okolini sa jedne strane najbogatiji subotičani su gradili svoje palate, preko puta Željezničke stanice Rajhl Ferenc je izgradio svoje tri zgrade, među njima i Rajhl-palatu, sa leve strane je sagrađena zgrada suda. Karakteristični stilovi gradnje u centru grada su klasicizam, eklektika i varijante mađarske, bečke i geometrijske secesije. U izgradnji centra učestvovali su poznati budimpeštanski i mesni arhitekti: Lechner Ödön i Pártos Gyula - sagradili su prvu palatu za potrebe Leovits Simona , tačno na ivici Rogine bare, ovo još nije bila secesijska građevina, ali je u sebi nosila elemente secesije. To se i danas vidi. Pored toga braća Vago imaju svoja dela u Subotici, kasnije ulaze u urbanistički život Subotice Jakab Dezső i Komor Marcell, u početku sa manjim zgradama, kasnije su sagradili subotičku Sinagogu, posle su dobili nalog za izgradnju Gradske kuće, na zgradu banke na Korzu i za kompleks Park na Paliću. Scultety Jánosa sam već spominjao, posle njega dolazi Macskovits Titusz, ko je arhitekturu grada vodio prema eklektici, u to vreme je već bio prisutan i Raichle J. Ferenc, pa Vadász Pál, ko ima jednu jako lepu zgradu u Subotici. Ovde sad možemo da vidimo jednu mapu, na kojoj se vidi Gradska kuća, i takozvana étrosmajerova ulica, čije uređenje je bio velik zadatak za grad, pošto je u toj ulici tekao otvoreni kanal, i tadašnji nivo ulice je bilo niži za 3 metara od sadašnjeg, i po tadašnjim izvorima dve godine su neprestano donosili pesak sa okolnih humki, dok su ga uspeli napuniti, i u ovo vreme su napunili i okolne delove grada, pripremajući se za gradnju Gradske kuće. Moram još spemenuti dve stvari, koji su značajne u razvoju gradske slike Subotice. Jedno je bombardovanje posle II svetskog rata, naime na kraju 1945.godine saveznici su "ispustili" nekoliko bombi prilikom odlaska, sa čime su u potpunosti uništili obe strane Senćanskog puta, tamo su bile kasarne, bomba je pala i na deo gradskog centra, negde kod trga Cara Jovana Nenada, tako da su pojedini delovi grada bili totalno uništeni, i u ove delove je posle "ušla" posleratna socijalističko-komunističko arhitektura, i u to vreme, u 60-tim godinama je izrađen jedan urbanistički plan, koji je pratio tadašnje građevinske trendove. U tom duhu je izgrađeno i naselje Tokio, u gradskom centru a u centru, kod trga Cara Jovana Nenada postajala je jedna zamisao, da se napravi kao neka mala aleja, preko koje može brže da se stigne do centra grada, nekako u nastavku ulice Matko Vuković, i ta aleja bi bila locirana između Otvorenog univerziteta i sadašnje robne kuće Maxi, i nastavio bi se sve do željezničke stanice, otprilike na tom delu, gde su sad srušili dve Rajhl-kuće. Ovo vam pričam zbog toga, što zbog ondašnjeg urbanističkog plana trebalo je proširiti ulicu, zato su srušili te dve kuće, i na tom mestu je nastala ta dotična zgrada, koja je promenila izgled ulice. Negde u ovo vreme je počelo takozvano "rušenje" gradskog centra, ili duhovno-fizička transforamcija, pošto su za osnov uzeli te urbanističke planove.
Sada bih prešao na drugi deo mog izlaganja, gde bih malo više analizirao pojam gradske slike, kako literature nalaže. Osnovni činioci su priroda, gde nastaje, da li se nalazi u niziji ili na brdovitom delu, pored reka, jezera, pošto to ima mnogo uticaja na njegov izgled. Ovde možemo da vidimo amsterdamski primer, venecijski primer, primeri iz Kesthelja i iz Egera. Važnu ulogu igraju i spomenici kulture, zgrade uopšte, ima nekih detalja, koji su baš određujući za grad, kao u Dublinu, Ljubljani, Veneciji, a u Negotinu postoji jedno groblje, gde su grobnice veoma interesantne. Tako se spomenici pojavljuju u gradskoj strukturi, očuvani spomenici, kao u Egeru. A u Srbiji, u Rajačkim pivnicama postoji jedna vinarija, koja je veoma očuvana i unikatna.U oblikovanju slike grada svakako učestvuju i ostale zgrade, na nekim mestima to nije baš najestetskije rešenje, ali postoje. Recimo u Negotinu pored gradskog muzeja postoji jedna novoizgrađena "palata". Tu su još i porodične kuće, seoske ili gradske slike. I žitelji su učesnici u oblikovanju slike, jer trenutno su te tendencije u svetu, da u istorijski čuvanim gradskim centrima nema "života". Dobiju prirodu muzeja, bez aktivnog života, u Engleskoj, Francuskoj imamo takve primere, gde ove zgrade izdaju, pa stanarai tamo otvaraju restorane, hotele, i održavaju ih tako, što dovode turiste. I stigli smo sad do zaštićenog gradskog jezgra Subotice, koja je od 1986.godine istorijski zaštićen kulturni kompleks, a od 1991.godine veoma je značajno kulturno blago. Tu možemo da vidimo Željezničku stanicu, Gradsku kuću, koje se prostiru na velikom području. Moram da kažem, da Zavod za zaštitu spomenika kulture ima detaljan urbanistički plan, gde je svaka zgrada u gradu valorizovana. U Subotici imamo dva zaštićena objekta, koje su po rešenju Republičkog Parlamenta proglašeni za spomenike kulture, a to su Sinagoga i Gradska kuća, ima 9 značajnih spomenika kulture i 25 spomenika kulture. Ostale zgrade, koje se nalaze u Subotici su isto kategorizovane, po našim planovima smo ih kategorisali, prema tome ima 104 veoma značajnih zgrada, 108 značajnih i 2 dokumentarno značajna (ove dve su nažalost srušene, to su dve Rajhl-kuće), s tim da za ove zgrade ne postoji Republičko rešenje. Ako se u roku od 3 godine ne izda rešenje za njihovu zaštitu, zaštita spada sa njih, i svako može da radi sa tim objektima, šta hoće. Sada bih želeo da malo više kažem o trećoj zoni, koji se nalazi na zapadnom delu grada, kod Spomenika Žrtava Fašizma, Katedrale Avilke Svete Terezije, znači zapadno od ovih objekata, do ulice biskupa Lajče Budanovića. U ovoj ulici su zgrade beznačajne, pošto su građene u različitim vremenima, u dosta lošem su stanju, ali mi želimo da sačuvamo raspoloženje ulice, i planiramo da zasadimo aleje drveća, a buduće zgrade će biti najviše spratnosti P+1, to moramo dozvoliti, jer niko neće da kupi plac, gde može da sagradi samo prizemni objekat. U sklopu ove 3.zone se nalazi i Harambašićeva ulica, koja isto pokazuje veoma šarenu sliku, sa jednog ugla tu je bioskop Lifka, koja je obnovljena, ali nažalost fasada sa strane ni dan danas nije sređena. U ulici se nalazi tursko granitno asfaltiranje, koju ćemo sanirati pod posebnim uslovima, jer trenutno nije adekvatna za saobraćaj. A na drugom uglu Harambašićeve ulice se nalazi Politehnička škola, tu ima jako puno vlasnika, i u veoma lošem je stanju, ovu zgradu je već nemoguće zaštititi u ovom stanju, a ubuduće planiramo da zaintereovanima budu dostupne zgrade spratnosti P+1. Toliko od mene, hvala vam na pažnji. |
| prevod - H.Irena |
