röplabda

A Szerb férfi röplabda kupa nyolcaddöntőjében a címvédő, újvidéki Vojvodina 3-1-es győzelmet aratott Szabadkán, az I. liga harmadik helyén álló Spartacus felett. A fiatal szabadkai együttes kiválóan helytállt, hiszen a megnyert harmadik játszma mellett a másik háromban is több mint húsz pontot ért el a jóval esélyesebb vendégek ellen.

...

detaljnije
Čet, 26.11.2015 - 19:06

Száz új röplabdát adományozott Aleksandar Borčević, a Szerb Röplabda Szövetség elnöke Szabadkának. Az ajándékot Maglai Jenő, Szabadka polgármestere vette át vasárnap este a sétaerdei Sportcsarnokban, ahol az elmúlt héten a serdülők Európa-bajnokságának selejtezőit bonyolították le. Maglai Jenő kiemelte, hogy Szabadkán az elmúlt időszakban ez volt a második jelentős röplabdatorna, és a város egyre jobb kapcsolatot ápol a Szerb Röplabda Szövetséggel. A labdákat a szabadkai általános iskoláknak fogják odaadni.

„Mindenféleképpen fontos abból a szempontból is, hogy egyre több sportoló látogat Szabadkára. A szállodák is tele voltak a napokban. Az ilyen jellegű rendezvények is a város jó hírnevét terjesztik, másodsorban anyagi bevételt is biztosítanak, és természetesen az is fontos,...

detaljnije
Pon, 12.01.2015 - 19:21

A Spartacus győzelmével ért véget Szabadkán a Josip Marković női röplabda emléktorna. A szabadkai lányok a belgrádi Crvena zvezdát 3-0-ra, az ópazovai Jedinstvót pedig 3-1-re verték, egyedül a Vizura csapatától kaptak ki 3-2 arányban. A második helyet, szintén két győzelemmel és egy vereséggel a Crvena zvezda szerezte meg, a harmadik helyen a Jedinstvo, a negyediken pedig a Vizura végzett.

A torna legponterősebb játékosának a Spartacus korábbi, a Crvena zvezda jelenlegi játékosa, Adela Helić bizonyult, a legjobb sáncoló Sofija Medić személyében a Spartacusból került ki, csakúgy mint a legtechnikásabb játékos – ezt a címet Dragana Brković érdemelte ki. A szabadkai együttes először nyerte meg a harmadik alkalommal megtartott emléktornát.

Ned, 05.10.2014 - 19:36

A szerb válogatott nyerte a tegnap befejeződött leányifjúsági röplabda Balkán bajnokságot. Az utolsó fordulóban a szerb csapat 3-0-ra verte Bulgáriát és ezzel veretlenül szerezte meg az első helyet.

A második helyen Törökország végzett, miután tegnap Románia és Bosznia-Hercegovina felett is egyaránt, 3-0-s győzelmet aratott.

A dobogó harmadik fokára a bolgárok állhattak, Görögország a negyedik, Románia az ötödik, Bosznia-Hercegovina a hatodik, Macedónia pedig a hetedik helyen zárt.

A szerb válogatott nyolcadik alkalommal bizonyult a Balkán legjobbjának.

Ned, 10.08.2014 - 18:49

Ifjúsági röplabda Balkán-bajnokságot tartanak Szabadkán augusztus 5-e és 9-e között. Hét ország, Románia, Macedónia, Bulgária, Bosznia és Hercegovina, Törökország, Görögország és Szerbia válogatottja mérkőzik majd meg a bajnoki címért. A szerb női ifjúsági válogatott tagjait és a Szerb Röplabda Szövetség küldöttségét ma fogadta Maglai Jenő, a város polgármestere.

A szerb női röplabda ifjúsági válogatott az Európa-bajnokságra készül, amely Finnországban és Észtországban kerül megrendezésre. A kontinensviadal előtt a kedden kezdődő Balkán-bajnokságon vesznek részt, amelyet Szabadkán tartanak. A szerb lányok az aranyéremre hajtanak. „Azt hiszem, hogy jól felkészültünk, jól játszunk, persze nem becsülhetjük le egyetlen egy ellenfelünket sem. Szerintem Török​​ország lesz a legerősebb...

detaljnije
Pon, 04.08.2014 - 19:27

Fontos bajnoki pontokat szerzett az osztályozó elkerüléséért vívott harcban a Spartacus férfi röplabdacsapata, miután a kék-fehérek 3:1-s győzelmet arattak a jóval esélyesebbnek vélt kragujeváci Radnički ellen.

Az első játszmát még a šumadijaiak nyerték, ám a folytatásban az idény legjobb játékát produkálták a szabadkaiak és teljesen megérdemelten tartották itthon a bajnoki pontokat. A Spartacus vezéregyénisége a 18 pontig jutó csapatkapitány, Ljubiša Janjić volt, de Crnjanski, Mutapčija és Kecman is kétszámjegyű pontot jegyzett. A nem teljes 11. forduló után a 9. helyen álló Spartacus pontszámban beérte az előtte álló kladovói Đerdap csapatát. A következő fordulóban a Spartacust épp Kladovóra szólítja a sorsolás.

Sub, 11.01.2014 - 18:44
Custom Search
Subscribe to röplabda