Pásztor Bálint

Hatékonyabb munkára számít a szerbiai parlamentben a Vajdasági Magyar Szövetség a következő négy évben. A munkát a hat parlamenti képviselő mellett öt államtitkári pozíció és több parlamenti bizottságban való tagság is segíti majd.

Vicsek Annamária VMSZ-es köztársasági parlamenti képviselő emlékeztetett arra, hogy az oktatásra vonatkozó törvényeket már az előző ciklusban meghozta a parlament, de ezen belül azért vannak olyan területek, amelyek javításra szorulnak. Az egyik ilyen a szerb nyelv mint környezetnyelv oktatása. Az erre vonatkozó tantervjavaslat ugyanis régóta várat magára. „A gyakorlatban nagyon jól tudjuk azt, hogy a szórványtelepüléseken és a tömbben nem lehet ugyanazzal a módszerrel a szerb nyelvet tanítani. Azoknak a gyerekeknek, akiknél környezetnyelvként nem...

detaljnije
Čet, 24.04.2014 - 07:58

Hat képviselője van a Vajdasági Magyar Szövetségnek a ma megalakult szerb parlamentben. A párt így számos, a magyarság számára fontos területet tud majd lefedni a képviselőházban. Az államtitkárok által pedig a végrehajtó hatalomban is részt vesz.

Több mint 75 ezer szavazatot szerzett a március 16-i rendkívüli parlamenti választásokon a Vajdasági Magyar Szövetség. Ezentúl 6 képviselője lesz a pártnak a képviselőházban. Ez új lehetőséget nyit meg a magyar érdekképviseletnek.

„Minden mandátum új feladatokat hoz, minden mandátumban egy kicsit más a Vajdasági Magyar Szövetség pozíciója. Én abban bízom, hogy most nagyobb mértékben tudunk majd hatni a döntéshozatalra, mint az előző időszakban, és hogy gyakrabban kerülhetnek napirendre azok a kérdések, amelyek vajdasági magyar...

detaljnije
Čet, 17.04.2014 - 09:48

Visszavonta a kormány a munkaügyi törvénytervezetet. Erről Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője beszélt a Pannon TV Szubjektív című műsorában. Előrehozott választások, a szerb–magyar történelmi megbékélés, a nemzeti tanácsi törvény, a külföldiek földvásárlási joga, a médiaprivatizáció – ezek is a témák között szerepeltek. Pásztor Bálint a Szubjektívban elmondta: hamarosan elkészül a VMSZ térség- és gazdaságfejlesztési programja.

„Az a kérdés, hogy az újabb felhatalmazást kell-e megkérni az emberektől egy előrehozott választásnak a formájában, vagy pedig megkezdődik a 2014-es évben a parlament ülésezése” – így reagált Pásztor Bálint arra a kérdésre, hogy milyen munka vár a politikusokra, miután véget értek az ünnepek. Összeül-e a parlament vagy pedig...

detaljnije
Pon, 20.01.2014 - 23:19

150 millió dinár a szabadkai Népszínház építésére a jövő évi köztársasági költségvetésből. Erre tesz módosító javaslatot a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti frakciója. A megállapodás értelmében az építési költségek 45 százalékát Belgrádnak, ugyanennyit a tartománynak és 10 százalékot Szabadkának kell állnia. Pásztor Bálint, a VMSZ frakcióvezetője a Pannon RTV-nek elmondta: mai találkozójukon Lazar Krstić szerb pénzügyminiszter beismerte, hogy a tartomány nem kapja meg a neki alkotmányosan járó 7 százalékot. A VMSZ ezért támogatja a vajdasági parlament módosítási javaslatait a köztársasági büdzsére vonatkozóan.

„Vajdasággal kapcsolatban a miniszter elismerte, hogy ez a költségvetés se nem jobb, se nem rosszabb, mint az előző évek költségvetései. Azt is kimondta, hogy a...

detaljnije
Uto, 26.11.2013 - 22:58
Custom Search
Subscribe to Pásztor Bálint