nyílt nap
A szabadkai Politechnikai Iskola tanárai több mint 500 általános iskolást fogadtak.
Tizenkét általános iskolából érkeztek érdeklődők a szabadkai Politechnikai Iskola nyílt napjára. A nyílt nap célja, megismertetni az iskolát és a szakokat a diákokkal. Arancsity Gyöngyi igazgatóhelyettes: „Célunk talán az lenne, hogy miután megismerik az iskolát, magával az épülettel megbarátkoznak, megismerkednek, esetleg az itteni diákokat is meg tudják kérdezni arról, hogy milyen az itteni diákélet.”
A 2013/2014-es tanévben három szakot nyitnak meg magyar nyelven: építőipar és földmérés, építészet és famegmunkálás valamint a nyomdaipari szakot. A nyolcadikosok közül sokan még nem döntötték el, hogy hova szeretnének jelentkezni az általános iskola elvégzése után, néhányan viszont már...
detaljnijeA Szegedi Tudományegyetem nyílt napot tartott Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban, valamint Zentán, a Gimnázium épületében. A nyílt napon a tudományegyetem tizenkét kara közül kilenc képviseltette magát. Az egyetem 2012. márciusában külkapcsolati irodát nyitott Zentán. A legtöbb Zenta környéki szegedi hallgató tájékoztatás vagy információ szerzés céljából látogat el az irodába. Szegedinszki Krisztián, a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Külkapcsolati irodájának munkatársa: „Elsősorban azzal foglalkozunk, hogy a vajdasági magyaroknak segítsünk a magyarországi felsőoktatásban való jelentkezésben, illetve átfogó információ sorozatot nyújtsunk nekik az aktuális témákról, amely a magyar felsőoktatást érinti.”
A Hallgatói Önkormányzat...
detaljnije