A Szegedi Tudományegyetem nyílt napja Szabadkán és Zentán

Kategorija: 

A Szegedi Tudományegyetem nyílt napot tartott Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban, valamint Zentán, a Gimnázium épületében. A nyílt napon a tudományegyetem tizenkét kara közül kilenc képviseltette magát. Az egyetem 2012. márciusában külkapcsolati irodát nyitott Zentán. A legtöbb Zenta környéki szegedi hallgató tájékoztatás vagy információ szerzés céljából látogat el az irodába. Szegedinszki Krisztián, a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Külkapcsolati irodájának munkatársa: „Elsősorban azzal foglalkozunk, hogy a vajdasági magyaroknak segítsünk a magyarországi felsőoktatásban való jelentkezésben, illetve átfogó információ sorozatot nyújtsunk nekik az aktuális témákról, amely a magyar felsőoktatást érinti.”

A Hallgatói Önkormányzat külügyi bizottságának az elnöke, Láda Flóra elmondta: odafigyelnek a vajdasági hallgatókra. „A hallgatói önkormányzatnak nagyon nagy projektje, illetve felelőssége az, hogy Vajdaságban is segítse a hallgatókat. Első körben a beiskolázás az, ahol ennek mint színtere van, ennek most van az időszaka, a január, február környéke, és azt tapasztaljuk minden egyes körbe, hogy nagyon sok emailben, illetve levélben megkeresnek bennünket a végzős hallgatók, hogy hogyan tudnak egyáltalán a Szegedi Tudományegyetemre jelentkezni” - mondta Láda Flóra. (január 24, 2013)

Custom Search