Királyhalom
A Magyar Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává. A vajdasági rendezvényt annál az almafánál tartották, amelyet három évvel ezelőtt ültettek el Királyhalmon.
Három éve jelképezi a magyarság közös múltját, a közös gyökereket és a közös jövőt a királyhalmi templom kertjében álló almafa. Ágait már több alma is gazdagítja. De 2012-ben nemcsak Vajdaságban, hanem a Kárpát-medence több pontján is elültették a nemzeti összetartozás jelképét.
A megmozdulás célja, hogy a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarok egy pillanatra ugyanazt az élményt éljék át. Csakúgy, ahogy a nemzeti öntudatot, a királyhalmi almafát is napról napra ápolják a helyiek.
95 éve, Versailles-ban írták alá...
detaljnijeKevés nemzetnek van olyan nagy hatalmú őrangyala a Szűzanya személyében, mint a magyaroknak. Helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukban – idézte a szentté avatott Pio atyát Paskó Csaba plébános a nemzeti összetartozás napja alkalmából megtartott szentmisén, Királyhalmon. Az ünnepségen a nemzet egységét jelképező almafát is meglocsolták.
Ünnepi szentmisével emlékeztek meg a nemzeti összetartozás napjáról a Jézus szentséges szíve templomban. Paskó Csaba kelebiai plébános prédikációjában a magyar emberek jellemét hangoztatta. Azt, hogy identitása lesz annak, aki felvállalja gyökereit, őseit, hitét. „A magyar szülőknek kötelességük gyermekük szívébe beleégetni a magyarságérzetet, hogy mindig büszkén vallják, hogy egy ilyen gazdag múlttal, ilyen gazdag történelemmel...
detaljnijeEgész napos rendezvénnyel várták a birka- és kecsketenyészőket Királyhalmon. A kiállításon húsz tenyésztő mutatta be állatait. A gazdáknak előadásokat is szerveztek.
A gazdák szerint a birka és a kecske tenyésztése kifizetődő, mivel könnyű az állat eltartása. A birkáért élősúlyban kilónként több mint egy eurót is kérhetnek a tenyésztők, a bárányért pedig kéthárom eurót is. A birka húsának kilója 500 dinár is lehet. A gyapjúért nem érdemes tartani már őket, mivel csak 50-80 dinárt fizetnek érte. A gazdák azt mondják, össze kellene fogniuk, erre ad jó lehetőséget a kiállítás is.
A most induló rendezvényen csak szerbiai tenyésztők voltak jelen, de igyekeznek a következő kiállításra a környező országok nagyobb gazdáit is meghívni – mondta a rendezvény szervezője, Gabrić...
detaljnijeA tanyasi és a települések peremén élő idős emberek Bácskában és Bánátban is egyre nehezebb időket élnek. A 800 királyhalmi külterületi lakos közül mintegy 200-an vannak hasonló helyzetben. A faluban az idősek számára idén falu-, tanya- és peremkerületi gondnoki szolgálat felállítását tervezik.
Burány Ilona egyedül él férjével Királyhalom peremén. Gyerekük, unokáik ritkán látogatják őket, leginkább telefonon beszélnek. Férjét visszafogja betegsége. Szomszédjuk már nemigen akad. „Semerre, sehol nincs senki a környékünkön, pedig nagyon sokan voltunk erre régebben” – mondja Burány Vince.
A falu másik, a határátkelőhöz közeli részén Pósa Rozáliát gyermekei, unkái és dédunokái havonta látogatják. Özvegy. Még akad a faluban barátnője, akivel összejár. „Mindenütt jó, szeretem a...
detaljnijeKirabolták a királyhalmi postát ma délelőtt fél tíz körül. Az elkövető gyalog távozott a helyszínről. A rendőrség felvette a jegyzőkönyvet, a posta illetékesei pedig kárfelmérést végeztek.
Fegyveres rablás történt ma a királyhalmi postán. A rablót nem sikerült elfogni, az illetékesek pedig nem hajlandóak nyilatkozni ennek kapcsán. A rablás a délelőtti órákban történt a főutcán lévő postahivatalban, a helyi általános iskola mellett. Az esemény után a posta ma zárva maradt.
„Én már csak azt láttam, amikor a postásnő kiszaladt, és az ajtóban kiabált, hogy fogják el, kiraboltak, kiraboltak” – mesélte egy szemtanú.
A rabló elfutott az iskola előtt, ahonnan a helyi kultúrotthon felé vette az irányt, ahol a lépcsőre ült pihenni. Az egyik helyi lakos elmondta, hogy a...
detaljnijeFelemásnak ígérkezik az idei almatermés Királyhalom környékén. A szépnek induló idei termést a jég és az erős napsütés is megtizedelte. A termelők nagy része olyan felvásárlókra vár, akik megvennék az épen maradt gyümölcsöt.
Az időjárás idén sem kímélte az almatermést. A királyhalmi Bata Csaba születése óta almatermesztéssel foglalkozik. Azt mondja: a tavalyi év katasztrofális termést hozott a fagykárok miatt. Idén már mindenki jobbra számított. „Nagyon szép volt a virágzás, kötődés, minden. Aztán sajnos háromszor kaptunk jeget, és ez nagyon komoly károkat okozott, úgyhogy jó minőségű almából nem tudom, hogy be tudunk-e takarítani majd 25-30 százalékot.”
A termelő azt mondja: rendkívül bizonytalan az alma értékesítése. A sérült gyümölcsöt valószínűleg ipari almának adják...
detaljnijeCsütörtökön nyílt meg a Királyhalom–Ásotthalom közötti magyar–szerb határátkelő. A határ megnyitásával 40 kilométer helyett 8 kilométert kell megtenniük azoknak, akik a két település között közlekednek. De nemcsak a helyiek útját rövidíti meg. Távolabbi települések lakói is szívesen használják ezt a határátkelőhelyet, ugyanis sokkal gyorsabban át lehet kelni Magyarországra.
A Királyhalom–Ásotthalom közötti magyar–szerb határátkelő a hatodik átkelő a két ország között. Annak ellenére, hogy csak néhány napja nyílt meg, máris sokan döntenek mellette.
Az új határátkelő Királyhalom forgalmát is növelte. Sokkal többen utaznak át a falun, hétvégén is sok autó fordul meg, és a boltokban is egyre többen vásárolnak – mondják a helybeliek. Az új létesítmény nemcsak az emberek...
detaljnijeElső ízben rendezték meg Királyhalmán a pünkösdi király- és királynőválasztás. A rendezvényen öt általános iskola összesen tizenhat tanulója vett részt.
Különféle ügyességi-, műveltségi- és tudásbeli feladatokat kellett megoldaniuk a gyerekeknek a pünkösdi király - és királynői címért Királyhalmán. A szervezők szerint a vetélkedő lényege a hagyományápolás. Szűcs Anna, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója: „Nagyon jónak tartottam az ötletet, és elsősorban emiatt álltunk mögé, másodsorban a helyi és környékbeli magyar gyerekek összemérhetik tudásukat, ügyességüket, erejüket és hát erről a hagyományról sokkal többet megtudnak, hogyha részt vesznek ebben az akcióban.”
A mai ügyességi próba előtt a környező települések iskoláiban tudásfelmérő tesztet írtak a diákok. A...
detaljnije15 év várakozás után ma 13 órakor megnyitotta kapuit a Királyhalom-Ásotthalom közötti magyar-szerb határátkelő. Az új létesítmény több százezer ember életét és több száz vállalat helyzetét könnyíti meg. Évente mintegy 1 milliárd euró értékű áruforgalom bonyolódik le Szerbia és Magyarország között. Jelenleg 6 határ üzemel a két ország között, a közeljövőben további 2 átkelőt szeretnének létrehozni.
Magyarország és Szerbia himnuszával kezdődött az Ásotthalom és Királyhalom közötti határátkelő ünnepélyes megnyitója. Ez a hatodik határátkelő Szerbia és Magyarország között. Szíjjártó Péter, külügyi és külgazdasági államtitkár, Magyarország: „Ennek a határátkelőhelynek a megnyitásával jelentősen megnő a térség és az itt működő vállalkozások versenyképessége, új munkahelyek jönnek...
detaljnijeCsütörtökön délelőtt 10 órakor nyitják meg a Királyhalom-Ásotthalom határátkelőt a szerb-magyar határon. A megnyitón Szerbiát Goran Knežević mezőgazdasági miniszter, Magyarországot pedig Szíjjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára képviseli. Az új határátkelő megnyitását már többször is elhalasztották. A Királyhalom-Ásotthalom átkelő sorrendben a hatodik határátkelőhely lesz Szerbia és Magyarország között.
- 1 of 2
- ››