kern sólya mária

Több rendőrt Szabadkára! Ezzel szinte minden szabadkai egyetért. A hétvégén történt brutális támadás gyanúsítottjai közül egy 14 éves fiút már elkaptak, a másik, az áldozatok szerint jóval idősebb férfi még szökésben van. Az önkormányzat levélben kéri Ivica Dačić miniszterelnököt, hogy nyújtson segítséget a közbiztonság javításához, valamint a rendőrállomány számának növeléséhez Szabadkán.

Nehéz testi sérülést szenvedett az a két fiú, akiket szombat hajnalban először szóban, majd ütlegeléssel bántalmaztak, ezt követően pedig autóval ütötték el őket. Két, időtől és helyszíntől független esetről van szó. A rendőrség előállított egy 14 éves fiút. Ellene a bíróság 30 napig terjedő előzetes letartóztatást rendelt el.

Seleza Valentin és Aleksej Bogović már jobban érzik magukat...

detaljnije
Pon, 19.08.2013 - 22:36

Szabadka központjának megvédése, a Szabadkai Rádió megmentése és az intézmények jogállásának rendezése – csak pár intézkedés, amelyet a városi képviselő-testület az elmúlt egy évben foganatosított. A VKT elnökét pontosan egy éve választották meg tisztségére. 
A tavalyi önkormányzati választásokat követően állt fel a nagykoalíció Szabadkán. A megállapodás értelmében a polgármesteri poszt a Demokrata Párté lett. Saša Vučinićet Modest Dulić váltotta. A városi képviselő-testület elnöke a VMSZ politikusa lett. Kern Sólya Mária személyében először került nő a VKT élére. „Nem volt könnyű, de erre számítottunk az elején is, hogy egy ilyen különösen nagy koalíció, ami korábban nem volt, nem lesz egyszerű történet” – nyilatkozta Kern Sólya Mária. A testület elnöke azt mondja, munkájában a...

detaljnije
Sre, 10.07.2013 - 23:09

8 ország több mint 200 cége mutatja be termékeit és szolgáltatásait a szabadkai Sportcsarnokban. A VII. Nemzetközi és Regionális Gazdasági Vásáron jelen vannak kis-, közép- és nagyvállalatok is, az élelmiszeripartól a gépiparig. A rendezvény célja, hogy fellendítse a város, illetve az egész térség gazdasági, üzleti és kereskedelmi életét.

Miroslav Vasin tartományi gazdasági titkár nyitotta meg a vásárt. Főleg a kis- és középvállalkozások gazdasági tevékenységét kívánják feleleveníteni.

„A kiállítók száma, a tevékenység, amit képviselnek, a kínálat sokszínűsége a rendezvény legfőbb jellemzője. Ez egy a hét regionális vásárból, amelyet a vajdasági kormány a kamarákkal együtt szervez 2013-ban. Folytatva a hagyományt, amelyet az előző években indított el a tartományi...

detaljnije
Čet, 06.06.2013 - 09:24
Custom Search
Subscribe to kern sólya mária