Több rendőrt Szabadkára! Ezzel szinte minden szabadkai egyetért. A hétvégén történt brutális támadás gyanúsítottjai közül egy 14 éves fiút már elkaptak, a másik, az áldozatok szerint jóval idősebb férfi még szökésben van. Az önkormányzat levélben kéri Ivica Dačić miniszterelnököt, hogy nyújtson segítséget a közbiztonság javításához, valamint a rendőrállomány számának növeléséhez Szabadkán.
Nehéz testi sérülést szenvedett az a két fiú, akiket szombat hajnalban először szóban, majd ütlegeléssel bántalmaztak, ezt követően pedig autóval ütötték el őket. Két, időtől és helyszíntől független esetről van szó. A rendőrség előállított egy 14 éves fiút. Ellene a bíróság 30 napig terjedő előzetes letartóztatást rendelt el.
Seleza Valentin és Aleksej Bogović már jobban érzik magukat. Mindketten műtétre várnak, ami a héten esedékes. Valentinnak tíz helyen törték el a lábát. A fiúk járatosak a szabadkai éjszakai életben, de azt álmukban sem gondolták, hogy valaha ilyesmit élnek majd át. Seleza Valentin öltözékében, stílusában is a keményvonalas rocknak hódol. Többször került már összetűzésbe emiatt. „A romák és a szurkolók is pikkelnek ránk, volt már néhány ilyen incidens, pofon, ilyesmi, kisebb összevitázás, de ilyen még nem volt” – mesélte.
A fiúk elmondták, sohasem féltek éjjelente sétálni, szórakozni Szabadkán. Mindketten megerősítették, ezután is félelem nélkül mernek majd kilépni az utcára.
„Szabadka számomra mindig nyugodt hely volt, ahol több nemzetiség is él. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet itt” – mondta Aleksej Bogović.
A városi képviselő-testület elnöke és Szabadka polgármestere hétfőn meglátogatták a szerencsétlenül járt fiúkat. Szerettünk volna forgatni a látogatáson, stábunkat azonban erőteljesen kitessékelte a kórteremből a kórház munkatársa.
Modest Dulić, Szabadka polgármestere elmondta, a város vezetősége mélyen elítéli az esetet, és komoly lépéseket tesznek majd annak érdekében, hogy ilyesmi ne történhessen meg. Azt, hogy a város lakói szinte csak elvétve látnak járőröző rendőrt a városban, éjszaka pedig szinte egyáltalán nem, a polgármester az állomány hiányával magyarázta. „Komoly hiányossággal küzdenek, ha a felszerelésről és az állományról van szó. Ezért levelet küldünk Dačić miniszterelnöknek, hogy annyi rendőrrel növeljék az állományt, amennyi Szabadka biztonságának fenntartásához szükséges” – nyilatkozta Modest Dulić. Visszaeső bűnözőkről van szó – tette hozzá a város polgármestere. Az év végéig kilenc biztonsági kamerát helyeznek majd el a város több pontján, ezek száma pedig jövőre növekedni fog.
Kern Sólya Mária, a városi képviselő-testület elnöke megerősítette, valóban a város feladata, hogy megelőzze az ehhez hasonló brutális támadásokat. „Nekünk az a feladatunk, hogy az állami szervekkel még szorosabbra fűzzük a kapcsolatot, és kezdeményezzük, hogy megerősítsék, főleg a hétvégén ezeket az ellenőrzéseket, hogy még több rendőr legyen az utakon.”
A közbiztonság kérdése már jó ideje foglalkoztatja a szabadkaiakat. Megoszlanak a vélemények arról, hogy mit kellene tennie a város vezetésének. Abban azonban mindenki egyetért, hogy a hatóságok az ehhez hasonló esetekben hajlamosak túl lassan, a jogi útvesztők rengetegében cselekedni.