DP

A Vajdasági Magyar Szövetség értetlenül áll a Liberális Demokrata Párt tartományi bizottsága részéről megmutatkozó, Vajdaság iránti mű-aggódás előtt. A VMSZ közleményében leszögezi: egyet ért az LDP megállapításával, miszerint a Boris Tadić vezette koalíció ignorálni fogja Vajdaságot.

Ugyanakkor arra emlékeztet: a vajdaságiak nem felejtették el, hogy a korábbi államfő álláspontja szerint nem létezhetnek különböző rendszerek alig tízperces vonatút távolságra. Sem azt, hogy Tadić – bár aznap Vajdaságban volt – nem kívánt részt venni a tartományi parlament 2009-es ülésén, melyen kihirdették a Statútumot. A VMSZ közleménye arra is rámutat, hogy a tartományi LDP-nek tisztában kellene lennie azzal, hogy 2009 végén éppen a liberálisok tették lehetővé az Alkotmány- és Vajdaság-ellenes...

detaljnije
Sre, 12.02.2014 - 22:40

Eltűnt technikai eszközökről, gondatlan kezelésről, szabálytalanságokról, valamint az 544 millió dinár értékű, a Harcosok sorakozója lakótelepen található városi medence tulajdonjogának tisztázatlan átírásáról tartott sajtótájékoztatót Szabadka polgármestere, Maglai Jenő.

Maglai Jenő érthetetlennek tartja azt, milyen elgondolásból íratta át Szabadka korábbi polgármestere a város nagy értékű úszómedencéjét a Stadion Kommunális Közvállalat nevére. Szintén nem tartja megmagyarázhatónak azt sem, hogy ezzel az értékkel nem növelték az üzemeltető közvállalat alaptőkéjét. Rövidesen hatályon kívül fogja helyezni a szabadkai polgármester az előző polgármester kézjegyével ellátott dokumentumot. Maglai rámutatott arra is, hogy ez a helyzet az épület üzlethelyiségeit és a bérbeadásból...

detaljnije
Pet, 17.01.2014 - 18:02

A szabadkai hatalomváltás nem változtat a Demokrata Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség viszonyán – mondta a Pannon Televízió Közügyek című műsorában tegnap este Pásztor István. A VMSZ elnöke úgy fogalmazott, sokan személyes sértésként élték meg az eseményeket, ez azonban szívük joga.

A hatalomváltás okait magyarázva Pásztor István azt mondta, a szabadkai önkormányzat több mint fél évre visszatekintve működésképtelen volt. Az elmúlt hónapokat a kiútkeresés jellemezte, és ebben a kiútkeresésben alakult ki az a helyzet, amelyik a Vajdasági Magyar Szövetséget oda hozta vissza, ahol a helye van neki.

 

 

Čet, 28.11.2013 - 20:47
Custom Search
Subscribe to DP