bajnokság
Ifjúsági röplabda Balkán-bajnokságot tartanak Szabadkán augusztus 5-e és 9-e között. Hét ország, Románia, Macedónia, Bulgária, Bosznia és Hercegovina, Törökország, Görögország és Szerbia válogatottja mérkőzik majd meg a bajnoki címért. A szerb női ifjúsági válogatott tagjait és a Szerb Röplabda Szövetség küldöttségét ma fogadta Maglai Jenő, a város polgármestere.
A szerb női röplabda ifjúsági válogatott az Európa-bajnokságra készül, amely Finnországban és Észtországban kerül megrendezésre. A kontinensviadal előtt a kedden kezdődő Balkán-bajnokságon vesznek részt, amelyet Szabadkán tartanak. A szerb lányok az aranyéremre hajtanak. „Azt hiszem, hogy jól felkészültünk, jól játszunk, persze nem becsülhetjük le egyetlen egy ellenfelünket sem. Szerintem Törökország lesz a legerősebb...
detaljnijeMűfüves pálya, labda, speciális ütő, védőfelszerelés és persze hat játékos, erre van szükség a gyephokizáshoz. Szabadkán ma tartották a Szerbiai Bajnokság első fordulóját. Az egykor szebb napokat élt sportot most már az egész országban csak négy településen játszák: Belgrádban, Pancsován, Újvidéken és Szabadkán.
Egy focista kondíciója, egy hokizó ereje és egy vízilabdajátékos kitartása szükséges a gyephokizáshoz - mondják a tapasztalt játékosok. Haraszkó Dávid: „Van egy adott műfüves pálya, egy meghatározott bottal játsszuk, kicsit nagyobb mint a teniszlabda nagyságú műanyag labdával. Futás. Korcsolya meg hasonló nincsen, sokan úgy gondolják.”
A kicsit sem veszélytelen sportot több lány is játssza. Györög Nóra csapatkapitány elmondta: „Kapusként kell sisakot hordanom és...
detaljnije