adóbevallás

Szabadkán az adóköteles lakosok június 30-áig jelenthetik be ingatlanjaikat. A Városházán kívül több helyi közösségben is leadhatták a polgárok az adó meghatározásához szükséges adatokat. Az illetékesek szerint a határidő lejárta után is fogadják még a bejelentéseket.

Június 30-áig jelenthetik be ingatlanjaikat az adóköteles lakosok Szabadkán. A polgárok ezt megtehetik a Városháza első emeletén, a 137 és 138-as számú irodákban munkanapokon fél 8-tól délután fél 3-ig. Személyazonosságot igazoló okmány és a tulajdonjogot igazoló irat szükséges a bejelentéshez.

„Csak az, hogy kinek a nevén van a ház, fénymásolat az igazolványról, meg egy űrlap, amit itt kapunk kitölteni. Nem vártam többet, mint 20-25 perc” – mondta el Szűcs Katalin.

Több helyi közösségben is fogadták...

detaljnije
Čet, 19.06.2014 - 11:09

Szabadkán eddig 45 ezren jelentették be ingatlanjaikat az adó meghatározásához. A helyi adóhivatal munkatársai 26 ezer adóbevallást dolgoztak fel, melyek alapján 13 ezer végzést adtak ki. Ezzel 97 millió dinár adót róttak ki. A városi hivatal vezetője szerint az adóköteles lakosok mintegy fele adta át az adóbevallását valamivel több mint két héttel a június 30-án lejáró határidő előtt. Az illetékes arra figyelmeztetett, hogy ezt a határidőt már nem változtatják meg. Aki még nem jelentette be ingatlanját, az megteheti a Városháza első emeletén a 137-es és 138-as számú irodákban, munkanapokon fél 8-tól délután fél 3ig

Pet, 13.06.2014 - 20:31
Custom Search
Subscribe to adóbevallás