Virágkiállítás és vásár nyílt Szabadkán. A kék szökőkút melletti téren 30 virágárus és termelő mutatja be növényeit három naponkeresztül reggel 8 és este 8 között.
Muskátli, árvácska, tavaszi virágok tömkelege. A szabadkai virágkiállításon az árusok az érdeklődőket gazdag kínálattal várják. A vásárlók között természetesen több a hölgy. A rendezvényt önerőből szervezte meg a Szabadkai Paraszt Egyesület, ebben az évben is. Összesen 30 kistermelő mutathatja be a kínálatát. Kiss Árpád elnök: „Viseltük a gondját, hogy csakis primális termelők legyenek a kiállítók, tehát nem a kereskedők és közvetítők vannak, hanem kistermelők vannak személyesen itt. Ezen kívül, nagyon erős figyelmet fordítottunk arra, hogy a mellékrendezvények ne vigyék el, például a cukrosok illetve más típusú hagyományos szervezetek a rendezvény programjait, tehát más kiállítókból csak annyit engedtünk meg, hogy mintába legyen, tehát mindegyikből csak egyet engedtünk meg.”
A megnyitón fellépett a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület. A rendezvényt Maglai Jenő, Szabadka polgármestere nyitotta meg. „Szép rendezvénynek számít. Remélem, hogy az elkövetkező időszakban is megtartsuk ezt a tradíciót ilyenkor tavasszal. Azt gondolom, hogy egy szép dolog, hogy a város központjában ilyen kiállítás van, ahol nagyon sok szép virágot állítottak ki a termelők. Első kézből lehet a polgárainknak megvenni, megnézni. Azt gondolom most van ideje annak is, hogy saját kertjét, saját udvarát, ablakát kidíszítsék, rendezzék a lakosok.”
Az esős idő ellenére sok nézelődő látogatta meg a vásárt. A rendezvény vasárnapig várja az érdeklődőket.