virágok
Virágkiállítás és vásár nyílt Szabadkán. A kék szökőkút melletti téren 30 virágárus és termelő mutatja be növényeit három naponkeresztül reggel 8 és este 8 között.
Muskátli, árvácska, tavaszi virágok tömkelege. A szabadkai virágkiállításon az árusok az érdeklődőket gazdag kínálattal várják. A vásárlók között természetesen több a hölgy. A rendezvényt önerőből szervezte meg a Szabadkai Paraszt Egyesület, ebben az évben is. Összesen 30 kistermelő mutathatja be a kínálatát. Kiss Árpád elnök: „Viseltük a gondját, hogy csakis primális termelők legyenek a kiállítók, tehát nem a kereskedők és közvetítők vannak, hanem kistermelők vannak személyesen itt. Ezen kívül, nagyon erős figyelmet fordítottunk arra, hogy a mellékrendezvények ne vigyék el, például a cukrosok illetve más típusú...
detaljnijePenovác Endre vajdasági festőművész festményeiből ...Hol van a sok virág? címmel nyílt kiállítás Szabadkán. A tavasz és a húsvét hangulatát megidéző tárlat mögött, amely elsőre a megújulást, a természet ébredését bemutató virágmotívumokból áll, sokkal mélyebb érzések húzódnak. A kiállítást Lovas Ildikó, az MNT kulturális tanácsosa nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, Penovác Endre virágfestményeit a végzet két asszonya, Marlene Dietrich és Mezey Mária adják elő. A zöld lián, a kusza indák, a sejtelmes ibolya és az égő tulipán a végzetről dalolnak, és a kettősség harmóniáját hordozzák magukban. A festő 30 éves életművén átívelő kiállítás a szabadkai Magyar Ház földszinti tanácstermében tekinthető meg.
„A virágok szimbolizálják a rosszat, a jót, a szép dolgokat és a csúnyákat. A...
detaljnije