Megemlékezőkkel, friss virágokkal, égő mécsesekkel telnek meg a szabadkai temetők mindenszentek ünnepén és halottak napján. Az elhunytakról való megemlékezés több száz éves hagyomány. Sokan családjukkal érkeztek a temetőbe, míg mások egyedül emlékeznek meg halottaikról.
Mária férjével együtt emlékezik meg elhunyt szüleiről és testvéréről.
Saghmeister Mária: „Nagyon nagy bánat, amikor ide kijövünk és megemlékezünk róluk. Hoztunk virágot, gyertyát és minden évben ezt meg szoktuk ismételni.”
Sokan imádkoznak az elhunytakért, majd felidézik a közös emlékeket is.
Kálmán Károly: „Elsősorban arra emlékezünk, amíg még éltek. Visszaemlékezünk. Mondjam azt, hogy nosztalgiázunk is egyúttal. Elmegyünk a sírhoz, elmondunk egy imát értük, és letesszük a virágot, amit rájuk szántunk.”
November elseje kötelező egyházi ünnep a katolikus egyházban. Ezen a napon nincs helye a szomorkodásnak. „Ezen a napon nem szomorkodunk, nem gyászolunk, hanem ünnepelünk. Ünnepeljük azokat a híveket, azokat az embereket, akik már elértek a végcéljukhoz, vagyis már a mennyei dicsőségbe jutottak, abba a létmódba, ahol az Isten tárt karokkal várja a hozzátartozókat. A szenteket ünnepeljük tehát. Őrájuk emlékezünk” – mondta Szakály József szabadkai plébános.
Vasárnap van halottak napja. Fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává.
