A szabadkai Harcosok Szövetsége, minden évben megemlékezik 1941. július 4-éről, amikor Jugoszlávia ellenállt a fasiszta német erőknek. A harcosok napja alkalmából Szabadkán alkalmi műsorral és koszorúzással emlékeztek a harcban elesett katonákról.
Július 4-e a harcosok napja. Ezen a napon egyeztek meg a jugoszláv katonák, hogy ellenállnak a német támadásoknak. Ezután a katonák három nappal később támadást indítottak. Az első lövések július 7-én el is dörrentek. Erre emlékeztek Szabadkán a Fasizmus áldozatainak terén, ahol alkalmi ünnepséggel és koszorúzással emlékeztek. Vojislav Rajičević, a szabadkai Harcos Szövetség elnökhelyettese: „Július negyedike egy jelentős dátum, jelentős ünnep, de sajnálatosan egyre jobban kifakul a köztudatból és kevesebb az ember, aki figyelemmel követi és aktívan részt vesz. Mi akik inkább tisztelői, mint résztvevői vagyunk azoknak a történéseknek, mi ápoljuk ezeket az emlékeket.”
„Fontos, hogy megemlékezzünk erről a dátumról, megemlékezzünk a felszabadulás és a fasizmus elleni harcért hozott áldozatról. Emlékeztetőül szolgál az elkövetkező nemzedékek és magunk számára is, hogy ilyen ne ismétlődhessen meg” - mondja Mirko Bajić, a városi képviselő-testület alelnöke. A Fasizmus áldozatainak terén tartott megemlékezés utána a résztvevők megkoszorúzták a Jadran mozinál lévő emlékművet is