Zentai úti temető
Szabadkán és környékén vasárnap emlékeznek meg az 1944-45-ben kivégzett ártatlan áldozatokról. A központi megemlékezés Szabadkán lesz 14 órakor, a Zentai-úti temető 44-es parcellájánál,ahol felavatják az új Vergődő madár szobrot.A megemlékezésen részt vesz Aleksandar Vučić, Szerbia miniszterelnöke is.
Csantavéren délelőtt fél 10-kor helyezik el a kegyelet virágait az ártatlanul kivégzettek emlékére, délben pedig Bajmokon, az Akácfánál koszorúznak.
Ismeretlen tettesek ellopták Szabadkán az 1944/45-ös áldozatok emlékművét. A Vergődő madárnak nevezett szobrot elvitték. Az áldozatok neveit tartalmazó tábla a helyén maradt. Egyes nem hivatalos információk szerint a több száz kilogrammos bronzszobrot fémkereskedők vihették el.
A szabadkai Zentai úti temetőben minden évben a Vergődő madárnál emlékeznek meg az 1944/1945 telén kivégzettekről. Az emlékmű eltűnt. Egyszerűen kiemelték a több száz kilós Vergődő madarat a talapzatából. A szobor eltűnését a koszorúzásra érkező Weiss Rudolf és a vele tartó magyarországi német küldöttség fedezte fel ma délután. „Sajnos, mikor jöttünk, láttuk, hogy az emlékmű eltűnt, kicsupálták, elvitték. Mi koszorúztunk és koszorúzni is fogunk, de nagyon keserű szájízzel távoztunk a temetőből” – mondta a...
detaljnije