VT

Szabadka Városi Tanácsa a költségvetés módosítását javasolja a Városi Képviselő-testületnek. A javaslat szerint 6 milliárd 100 millió dinárról 5 milliárd 800 millióra csökkentené a büdzsét, azaz 300 millió dinárral kevesebb állna a város rendelkezésére 2015-ben.

Felvetették továbbá azt, hogy ebben az évben álljanak el az önkormányzati...

detaljnije
Čet, 26.11.2015 - 19:00

A szabadkai Városi Tanács mai ülésén elhangzott, hogy nem támogatják a Szabadkai Rádió magánosítását. Amennyiben a Városi Képviselő-testület elfogadja ezt a javaslatot, az állami szervekhez elküldik az önkormányzat

észrevételét. Ennek értelmében a nemzeti közösségek nyelvén sugárzó önkormányzati alapítású közvállalatokat ne privatizálják. Az új törvénynek megfelelően módosítják a 15 közvállalat működését is. A jövőben az igazgatóbizottság helyett három tagú felügyelőbizottság látja el ezt a feladatot, ami az igazgató munkáját is figyelemmel kíséri majd. A mai ülésén előterjesztették, hogy Szabadka Város Szociális Központja élére Dijana Prčić kerüljön, a Palicsi Állatkertet pedig ezentúl Bogdan Laban vezesse. A javaslatokról a Városi Képviselő-testület ülésén döntenek majd.

Sre, 13.03.2013 - 13:15
Custom Search
Subscribe to VT