VSZL
Elégedett a szabadkai helyi közösségi választások eredményével a Vajdasági Szociáldemokrata Liga. Az összes voksot figyelembe véve a szavazatok mintegy 7,6 százalékát szerezték meg.
Ha csak annak a 22 helyi közösségnek az adatait veszik alapul, amelyben listát állítottak, akkor enyhe erősödést ért el a párt. Dragan Andrić, a VSZL szabadkai elnöke: „A 2011-es választásokhoz képest enyhén ugyan, de 2 százalékkal erősödtünk. Tehát a 22 helyi közösségben, amelyben részt vettünk a választásokon, a szavazatok 12 százalékát szereztük meg...
detaljnijeSzabadkára látogatott a Vajdasági Szociáldemokrata Liga vezetősége. Már több hónapja fórumokat szerveznek a városi és a községi szervezeteik a helyi közösségi, illetve tartományi választásokra készülődve.
A párt felkészült, számukra teljesen mindegy, hogy lesznek-e előrehozott voksolások Vajdaságban – mondta Nenad Čanak. A Liga elnöke a tartományi hatalmon belüli helyzetre kitérve elmondta, hogy a viszonyokat nagy mértékben sikerült helyreállítani, és elég sok kérdést meg tudtak oldani. A legnagyobb gondot a párbeszéd hiánya jelentette – emelte ki Nenad Čanak. A választásokig biztosan megmarad a hatalmi többség – hangsúlyozta a VSZL vezetője.
Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke: „Nem látom, hogy miért ne tudnánk esetleg más helyzetekben is fenntartani a...
detaljnije