vifó
A fiatalok összekötötték a kellemest a hasznossal a Save the Kids elnevezésű bulin, amelyet pénteken este tartottak a szabadkai Madlen Klubban. A jótékonysági akción több száz fiatal vett részt, akik nemcsak a buli, hanem az adakozás miatt is részt vettek az eseményen.
A jótékonysági bulit december óta szervezte a Vajdasági Ifjúsági Fórum. 14 lemezlovast kértek fel, akik örömmel fogadták el a felkérést.
Pakai Zsolt lemezlova: „Igazából a szervezők hívtak meg engem, és nagyon örültem ennek a meghívásnak, hogy részt vehetek olyan közösségben, akik szeretik ezt a zenét és segítenek is, szóval örülök, hogy segíthetek.”
A fiatalok nagyon jól érezték magukat. Elmondásuk szerint jó dolognak tartják, hogy nemcsak buliznak, de jótékonykodnak is szórakozás közben. „Nagyszerű...
detaljnijeA Vajdasági Ifjúsági Fórum az ősz folyamán új programokat szervez. Személyiség és közösségfejlesztő diákhétvégékkel, trénerképzésekkel és konferenciákkal várják az érdeklődőket. A Tanulj, tapasztalj, add tovább című rendezvényen ifjúságpolitikai szakemberek, külföldön tevékenyedő önkéntesek osztják meg tapasztalataikat, mutatják be a szabadkai lehetőségeket a fiataloknak. A népszerű gólyabuli sem marad el.
Bosnyák Natália, a VIFÓ alelnöke nyilatkozott: „Szervezünk egy konferenciát, aminek az lenne a fő lényege, hogy megmutassuk a helyi fiataloknak és az itt tanulóknak, hogy milyen lehetőségek vannak ebben a városban. Azt tapasztaljuk, hogy szeretnének részt venni bizonyos ifjúsági dolgokban, szeretnének aktívabbak lenne, de nem tudják, hogy hol kopogtassanak, melyik ajtón.”
szombat, január 12, 2013
Jótékonysági gyűjtést szervez a Kolevka Gyermekotthon lakói részére a Vajdasági Ifjúsági Fórum. Az ajándékokat január 18-án adják át, addig lehet adakozni.
Ruhaneműt, élelmiszert, tanszereket és játékokat várnak a szervezők. A csomagokat január 14-e és 17-e között 10-től 14 óráig várják a VIFÓ Corvin Mátyás utca 9-es szám alatti irodájában és a palicsi helyi közösség épületében. Bosnyák Natália, a VIFÓ alelnöke a tavalyi élményeiről mesélt. „Nagyon aranyosak és nagyon örülnek neki, én tavaly voltam, jó volt látni az arcukat, műsorral is készültek, látszott rajtuk, hogy mennyire örülnek.”
A jótékonykodás itt még nem ér véget. Január 25-én megszervezik a Save The Kids elnevezésű humanitárius bulit a szabadkai Madlen Klubban – meséli Nagy...
detaljnije