vetítések
Szórakoztató, romantikus filmmel folytatódott hétfőn az új magyar alkotások válogatása a Palicsi Filmfesztiválon. Ma este egy Karlovy Varyban díjazott magyar filmet láthat a közönség. A vetítés ingyenes.
Ki ne szeretné megdönteni a topmodell Hajnal Tímeát? Herczeg Attila romantikus vígjátékában nincs olyan férfi, aki ne erre vágyna. A reklámszakmából érkező rendezőnek ez az első nagyjátékfilmje, amely közönségsiker lett. „Első hétvégén 34 ezer nézője volt a filmnek, ami Magyarországon egy nagyon erős szám. Csak viszonyításnak: a következő héten egy amerikai blockbusternek ugyanúgy 34 ezer volt a nyitóhét, ez egy akciófilm volt” – mondta Herczeg Attila rendező.
Kedden este Pálfi György Szabadesés című művét vetítik a Szabadegyetemen. A film belső emberi félelmekről,...
detaljnijeTöbb mint nyolcvan európai alkotást vetítenek idén is az Európai Filmek Palicsi Fesztiválján. Két hét múlva kezdődik a versenyprogram, de addig is van mit néznie a szabadkai közönségnek.
A szervezők ma ismertették a műsort és azt is elárulták, kik kapták idén a Lifka Sándor-díjat. Ezúttal Mira Banjac színésznőnek és Claude Lelouch rendezőnek ítélték oda az elismerést. Az Európai Filmek Palicsi Fesztiválján a versenyprogramban tizenkét alkotás indul a fődíjért. A nemzetközi zsűri a két beválogatott szerbiai film mellett izraeli, görög, magyar, izlandi, grúz, svéd, orosz és európai országok koprodukciójában készült alkotások közül választja ki a legjobbat.
A két idevalósi film közül az egyik egy vajdasági filmrendező munkája. „Egy itt élő, illetve palicsi lakos, Tolnai...
detaljnije