Szavalás
A szabadkai körzeti szavalóverseny részét képezi a Népem költője elnevezésű országos szintű megmérettetésnek, amelyet a Vajdasági Művelődési Intézet szervez meg. Három kategóriában szavaltak az észak-bácskai körzet általános és középiskolás diákjai szerb, magyar és Vajdaság más hivatalos nyelvein.
Mintegy 90 diák gyűlt össze a Szabadkai Városi Könyvtárban. Három kategóriában indultak: általános iskolák alsó tagozatai, felsős tagozatai és a középiskolások. A legkisebbeket arról kérdeztük miért szeretnek szavalni.
Vakula Bence: „Első óta szavalok, és nagyon szeretek szavalni. Szinte már az életem kezd lenni. Imádom, amikor úgy elmondod azt a verset, és amikor fel kell készülni, és ötösöket is lehet szerezni vele.”
Katona Boglárka: „Nagyon szeretem a szavalást, mert...
A szabadkai diákok is készülnek az Együtt Szaval a Nemzet programra. A Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola tanulói nagy izgalommal gyakorolják a Himnuszt, hogy holnap, január 22-én, a magyar kultúra napján internetkapcsolat segítségével együtt mondhassák el a világ minden táján élő társaikkal azt.
Az Együtt Szaval a Nemzet YouTube-csatornán a Budajenői Általános Iskola jelenik majd meg, amelynek diákjai Jordán Tamás Kossuth-díjas színész-rendező vezetésével elszavalják a Himnuszt. Ezzel egy időben a világ más részeiről csatlakozó iskolák szavalatai is megtekinthetők lesznek. Az esemény budapesti idő szerint 10 órakor kezdődik.
Bodócsi Beáta, a Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola tanulója elmondta: „Magyartanárnőnktől hallottunk erről a kezdeményezésről, amit asz...
detaljnijeA Himnusztól és a Szózattól volt hangos a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Szabadkán. A szavalóversenyen idén először középiskolások is részt vettek.
Kihívás, ugyanakkor megtisztelő feladat megtanulni, átélni és átérezni a Szózatot, és a magyar himnuszt. Ebben a Himnusz és Szózat szavalóverseny minden résztvevője egyetértett. Az előkészületekben a felkészítő tanárokon kívül mások is segítettek. Barnabásnak a nagyanyja segített megtanulni a Szózatot. Apró Barnabás: „Mindig elmondtam neki és ő mondta hol kell lassabban, hol kell gyorsabban mondani vagy pedig a hangsúlyt hol kell jobban.”
Versenyzők a határon túlról is érkeztek. Bukovszky Orsolya már gyakorlott versmondó. „Régóta gyakorlom a himnuszt, olyan három hete kb. és én ezzel a szakmával szeretnék a jövőben is...
detaljnije