reagálás

A Vajdasági Magyar Szövetség értetlenül áll a Liberális Demokrata Párt tartományi bizottsága részéről megmutatkozó, Vajdaság iránti mű-aggódás előtt. A VMSZ közleményében leszögezi: egyet ért az LDP megállapításával, miszerint a Boris Tadić vezette koalíció ignorálni fogja Vajdaságot.

Ugyanakkor arra emlékeztet: a vajdaságiak nem felejtették el, hogy a korábbi államfő álláspontja szerint nem létezhetnek különböző rendszerek alig tízperces vonatút távolságra. Sem azt, hogy Tadić – bár aznap Vajdaságban volt – nem kívánt részt venni a tartományi parlament 2009-es ülésén, melyen kihirdették a Statútumot. A VMSZ közleménye arra is rámutat, hogy a tartományi LDP-nek tisztában kellene lennie azzal, hogy 2009 végén éppen a liberálisok tették lehetővé az Alkotmány- és Vajdaság-ellenes...

detaljnije
Sre, 12.02.2014 - 22:40

Modest Dulić, Szabadka polgármestere a leváltására irányuló kezdeményezésre annyit mondott, ő mindig arra törekedett, hogy amit megígért, meg is valósítsa. Viszont amíg ő terepen járt, és a pénzt próbálta beszerezni a különféle felújításokra és fejlesztésekre, addig a Vajdasági Magyar Szövetség kizárólag a hatalom átrendezésével foglalkozott.

„Ha nem akadályoztak volna állandóan a koalíciós partnerek, elsősorban a VMSZ, ugyanis amíg én terepen voltam és valóban arra törekedtem, hogy pénzt biztosítsak az infrastrukturális projektekhez, ők csak azon dolgoztak, hogy átformálják a városvezetést. Végül ezt el is érték, de elfelejtették, hogy nem a többség alkotása a fő cél, tehát a hatalomba való lépés, ahogyan ők ezt mondani szeretik, nem a politikai megállapodás lényege, hanem a...

detaljnije
Sre, 20.11.2013 - 20:47
Custom Search
Subscribe to reagálás