Radanovác
Meghalt egy nő Szabadkán, miután a saját kutyája megharapta. Az eset ma reggel történt, 8 óra 10 perckor a Peščara utcában, a Radanováci erdőben.
A Radanováci erdő szélében vérnyomok jelzik, hogy tragédia történt. A ház udvarán azóta is ott áll egy talicska és egy pár papucs, ami vélhetően az áldozaté volt. Az eset ma reggel történt, 8 óra 10 perckor. Az egyik szomszéd, Szerencse Ferenc meglepődött. Előzőleg ugyanis hasonló esetre még nem volt példa a környéken. „Hallottam a hangot is meg hallottam a lövést is, meg jöttek ki a rendőrök, mentők. Mindent hallottam, a kiabálást. Éppen a kenyérért voltam nyolc órakor, akkor halottam nagy kiabálást. Én nem gondoltam. Azt hittem, az erdőben dolgoznak. Hanem azután látom, hogy rendőrök vannak ott.” Ferenc elmondta, hogy jóban volt az...
detaljnijeÜnnepélyesen átadták a radanováci Egészségházat. A helyi lakosok holnaptól általános orvosi ellátást kaphatnak a felújított egészségügyi kirendeltségen. A beruházás városi, helyi és tartományi forrásokból valósult meg.
A radanováci polgárok a múltban már többször kérték a helyi rendelő megnyitását. Több mint egyéves folyamat után végre teljesült a kérésük.
Az ünnepélyes átadáson a város, a Szabadkai Egészségházak és a helyi közösség vezetői voltak jelen. A rendelőben dolgozó orvos és nővérek hétfőn és pénteken reggel 7-től délután 2 óráig, míg szerdán délután 1-től este 8-ig fogadják a pácienseket. Ez a beosztás azonban még változhat Mila Bogdanović Dujmić, a Szabadkai Egészségházak igazgatója szerint: „Ha elegendő jelentkezés gyűlik össze, akkor kibővítjük a...
detaljnije