ösztöndíj
Aláírták a Magyar Nemzeti Tanács médiaösztöndíj-szerződéseit a 2014/2015-ös tanévre Szabadkán. Csütörtökön délelőtt fogadta az ösztöndíjazottakat Várkonyi Zsolt, az MNT Közigazgatási Hivatalának elnöke.
A médiaösztöndíjra jogosultak névsorát október 23-án hozták nyilvánosságra. Összesen tíz pályázó közül végül heten kapták meg a támogatást. A Pannon RTV két munkatársa, Fehér Márta szerkesztő és Faragó Anita gyártásvezető, valamint Gyurkovics Virág és Rencsényi Hajnal Elvira a Hét Nap újságírói, továbbá Huszár Gabriella, a Mozaik Televízió főszerkesztője, illetve Máriás Endre és Tőke János, a Magyar Szó újságírói részesülnek a támogatásra. Az ösztöndíjak kifizetésére a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával kerül sor.
„Fontosnak tartjuk, akár rövidtávon, akár egyetemi...
detaljnijeÚjra kiírta ösztöndíjpályázatát egyetemisták részére Szabadka város önkormányzata. Összesen 100-an részesülhetnek a havi támogatásban ebben a tanévben, 10 hónapon keresztül.
Azok a hallgatók kérvényezhetik az ösztöndíjat, akik legalább egy éve folytatnak felsőfokú tanulmányokat. A részletes tájékoztatás a pályázati feltételekről megtekinthető a subotica.rs honlapon. Az egyetemisták jelentkezését november 7-ig várják.
Sikerült a magyar közösség képzettségi lemaradását a most feltörekvő nemzedékek esetében jelentősen mérsékelni, növelni a tanulás presztízsét a magyar közösségen belül. Sok ezer ember haszonélvezője annak, hogy a Magyar Nemzeti Tanács megalkotta, felerősítette stratégiai programjait – összegezte az MNT elmúlt négy évének jelentősebb eredményeit Korhecz Tamás elnök.
A közvetlen, demokratikus, többpárti választásokon létrejött Magyar Nemzeti Tanács 2010. június 30-аi alakuló ülésével kezdte meg a munkáját. Négy éve választottak először nemzeti tanácsokat közvetlen úton Szerbiában. A mostani összetételű Magyar Nemzeti Tanácsot 2010 júniusában választották meg, a Magyar Összefogás lista háromnegyedes győzelmet aratott. A VMSZ, valamint a történelmi egyházak, a civil szervezetek és a...
detaljnije20 mester és 10 doktori képzésre járó vajdasági magyar hallgató támogat a Várady kiválósági ösztöndíj-hitel. A szerződéseket ma írták alá. Várady Tibor, a Magyar Nemzeti Tanács és vajdasági magyar vállalkozók felajánlása biztosítja az ösztöndíj folytonosságát.
Ezentúl a pályázat szövegében a felsőoktatási képzés 4. éves hallgatója szövegrész helyett a felsőoktatási alapképzés végzős hallgatója szerepel. A 2013/2014-es tanévben már a harmadik generáció részére lett kiírva a demonstrátori ösztöndíjra vonatkozó pályázat és mivel egyes karokon nincs 4. évfolyam biztosítani kellett, hogy azokon a karokon is legyenek demonstrátor hallgatók ahol az alapképzés három évig tart.
Sarnyai Zoltán kérdésére Lengyel László, az MNT felsőoktatási tanácsosa elmondta, az elszámolások miatt kapták meg hamarabb az ösztöndíjakat az elsőévesek. Jelenleg az MNT-nek 1084 ösztöndíjasa van. A pénzösszegek kiosztása nem akadt el, jelenleg a pénz megérkezére várnak. A tanácsos képviselői kérdésre elmondta, nem vezették félre a diákokat azzal, hogy csökkent...
detaljnije8 vajdasági magyar újságíró felsőfokú tanulmányait támogatja a Magyar Nemzeti Tanács a Magyar Kormány, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával. Az ösztöndíjszerződéseket ma írták alá. A médiában dolgozóknak különösen fontos a szakmai továbbképzés. A Magyar Szó két munkatársa is részesült a Magyar Nemzeti tanács ösztöndíjában. Máriás Endre újságíró szerint: „Az, hogy valaki jó újságíróvá válik-e vagy sem, azon múlik, hogy mennyire empatikus, mennyire tudja beleélni magát mások életébe.” Az anyagi juttatás nagyban hozzájárul a fiatal újságírók tanulmányainak a pénzeléséhez – mondta Tőke János újságíró. „A tanszék 1100 eurót tesz ki. Az MNT 10 hónapon át havi 80 eurót folyósít, tehát az 1100-ból 800 euró biztosított a tandíjból.” A Pannon RTV 4 munkatársát ösztöndíjazzák....
detaljnijeA magyar állam kérésére az MNT csökkentette a hallgatói és a demonstrátori ösztöndíjak összegét – mondta Lengyel László, az MNT felsőoktatási tanácsosa a Pannon RTV Közügyek című műsorában.
Átlagosan 30-40 euróval csökken a támogatás azon 134 hallgató esetében, aki állami kollégiumban lakik. A magyar kormány ezt a kérését azzal indokolta, hogy a tervek szerint idén ősszel már be kellett volna, hogy költözzenek a hallgatók az Európa Kollégiumba, amelynek támogatásában Magyarország is részt vett. A kollégium azonban a tervek ellenére egyelőre nem készült el.
A Magyar Nemzeti Tanács mintegy 1200 vajdasági magyar diákot támogat ösztöndíjjal. Ennek összege eddig 120-150 euró között volt függetlenül attól, hogy a tanuló diákkollégiumban vagy lakásban lakott. Idén ez...
detaljnijeÖsztöndíjakkal támogatja a határon túli magyar fiatalok továbbtanulását a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet. Alap-, mester-, doktori és részképzésre írtak ki különböző pályázatokat. A jelentkezéseket a CHM irodában lehet benyújtani.
„Az adatlapot ki kell tölteni és el kell küldeni elektronikusan” – magyarázza Faragó Elvira, a szabadkai CMH iroda munkatársa. A cmh.org.rs internetes oldalon érhető el az adatlap, az összes szükséges információval együtt. „Az össz pályázati felhívás fenn található az oldalon. Minden pályázat alján írja, hogy letölthető dokumentum. Ott megtalálható a pályázati felhívás teljes szövege. Részletesen le van írva, mely dokumentumok szükségesek, hol, kinek és meddig lehet átadni, melyek a kizáró okok, mire kell ügyelni...
Hétfőtől lehet jelentkezni a Magyar Nemzeti Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2013/2014-es tanévre vonatkozó ösztöndíjpályázatára. A támogatást azok igényelhetik, akik első ízben nyertek felvételt felsőoktatási intézmény első évfolyamára, Szerbia területén megvalósuló akkreditált főiskolai és akadémiai alap- illetve osztatlan képzésre, és az általános vagy középiskolát magyar nyelven végezték. Legfeljebb 400 hallgató számára hagynak jóvá ösztöndíjat. Pályázni augusztus 10-ig lehet, a második körben felvett hallgatók pedig szeptember 15-ig jelentkezhetnek. Részletek hétfőtől az mnt.org.rs oldalon.
Ötven szabadkai egyetemista kötött ma ösztöndíjszerződést a várossal. Az önkormányzat mintegy 8 millió dinárt költ a diákok támogatására. Ezúttal is nagy volt a túljelentkezés, 250 körül mozgott a beérkező pályázatok száma. Az elbírálás során a hiányszakmák támogatására helyezték a hangsúlyt, emellett a tanulmányi átlagot is figyelembe vették. Az ösztöndíjasok 10 hónapon át kapnak 10 400 dinárt.
- 1 of 2
- ››