közgyűlés
Magyarkanizsán tartotta rendes évi közgyűlését az Észak-vajdasági Agráregyesületek Szövetsége. A tagszervezetek képviselőit vajdasági és anyaországi közjogi méltóságok is köszöntötték, egyebek mellett Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke illetve Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke is.
A közgyűlésen megjelent képviselők egyhangúlag elfogadták a tavalyi munkáról és a pénzügyi eredményekről készült jelentést, a 2013-as munkaprogramot, majd módosították a szövetség alapszabályát is. Ennek értelmében névváltoztatásra került sor: mától a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége nevet viseli a szervezet, székhelye pedig Zentára került. Nagy Miklós elnök: „Amikor megalakult 2006-ban ez a szervezet, akkor észak-vajdasági, 12-13 gazdaszervezet vett részt a...
detaljnije