kátyú

Szabadkán ebben az évben mintegy 36 millió dinárt fordítottak az utak javítására. Ennek ellenére a lakosok panaszkodnak a kátyúk és a fekvőrendőrök rossz állapota miatt.

A nagy esőzések idején a víz kimossa a talajt az úttest alól. Ezért keletkeznek a mélyedések az aszfalton. Szerencs József taxisofőr szerint az utak „elég rossz állapotban vannak, nagyon sok lyuk van a városban, főleg a város külső részein. A központban még valahogy megjavítják, de másutt mintha senki sem törődne velük.”

Szabadkán eddig az év folyamán mintegy 36 millió dinárt fordítottak az utak javítására. Legutóbb a Peščara Helyi Közösségben mintegy 70 négyzetméternyi aszfaltot foltoztak be 4-5 utcában. Szabadkán a Majsai úton van a legrosszabb állapotban az útburkolat. Az aszfalt megrepedezett,...

detaljnije
Uto, 12.08.2014 - 19:59

A városi költségvetésből nem egész 33, a köztársaságiból pedig 13 és félmillió dinárt különítenek el erre a célra. A szabadkai utak és a járdák rossz állapotban vannak, jobban oda kell figyelni karbantartásukra - vélik a helyiek.

Rengeteg a kátyú a szabadkai utakon. A gödrök a közlekedést is nehezítik, balesetveszélyesek és az autókat is rongálják. Nincs könnyű dolga annak, aki a városban autózik - panaszolják az autósok. A járdák hasonlóan lepusztultak, hol feldomborodtak a fák gyökereitől, hol pedig megsüllyedtek. A belvárosban néhol helyreállítják azokat, azonban a központon kívül nem törődnek felújításukkal - állítják a lakosok.

Katasztrofális! - mondja egy vasúti átjárón közlekedő sofőr. Az átjárón óvatosan haladnak a járművek, mert könnyen kitörhet az autójuk kereke...

detaljnije
Sre, 06.03.2013 - 19:28
Custom Search
Subscribe to kátyú