iskola
Egy gól Žarkoért mottóval jótékonysági kispályás labdarúgótornát tartottak Szabadkán. Az adományokat a Žarko Zrenjanin Általános Iskolának juttatja a tornát szervező Központ III. Helyi Közösség.
Összesen 8 párt tagjai rúgták a bőrt a Május Elseje utcában lévő Sportközpontban. Mindenki a végső győzelemben bizakodott, de egyetértettek abban, hogy ezúttal a részvétel a fontos.
Baráth Gábor, Vajdasági Magyar Szövetség: „Lehet, hogy kicsit előbb kellett volna összejönnünk gyakorolni, mert régebben sokat játszottunk együtt. Az első meccsen kicsit nem voltunk összhangban, a másodikon már jobban ment, én azt hiszem, hogy a harmadikra már minden jobban fog menni.”
Boro Karadža, Demokrata Párt: „A mi eddigi játékunkat nézve jó esélyünk van a döntőbe jutásra. De akármi is...
detaljnijeSzerbiában már bejáródottan működik a hitoktatás a tanintézményekben. 2001 óta egyre több diák választja a polgári nevelés helyett a hittant. Ez azonban nem elég, járniuk kell plébániai hittanra is, hiszen a gyerekek ott kapják meg hitük alapjait, ott érzik, hogy egy vallási közösség tagjai mondják az egyházak tagjai.
A szabadkai Széchenyi István iskolában a diákok 67 százaléka saját vallásáról tanul. Fehárvári Magdolna igazgató: „Nálunk nem csak katolikusok vannak, hanem pravoszlávok is és iszlám vallásúak is. Kicsit nehéz megszervezni, hogy minden hitoktató eljusson hozzánk, de igyekszünk, és mindenki a saját vallásának megfelelő hitoktatásra járhat.”
Pölhe Erzsébet, katolikus hitoktatók koordinátora, Szabadkai Egyházmegye: „Itt Szabadkán az arány egyes iskolákban...
detaljnijeCsantavéren három magyar első osztály nyílt. Az elsősöket ünnepi műsorral fogadták a Hunyadi János Általános Iskolában. A Magyar Nemzeti Tanács ajándékát, a tanszercsomagot Korhecz Tamás nyújtotta át.
Az MNT elnöke szerint a beiskolázási kampány sikere annak köszönhető, hogy a politikum és a közéleti személyiségek a mostani MNT megválasztásával felvállalták azt, amivel korábban ténylegesen nem foglalkoztak: a szülőkkel való párbeszédet a magyar oktatás előnyeiről és a demográfiai helyzet javítását.
Az iskola udvarán sorakozó elsősöket számolják a tanító nénik a csantavéri iskola udvarán. Hatvanan vannak a legkisebbek. Ha a Lázár család példáját követnénk, az elkövetkező években nem lenne gond a beiskolázással. Negyedik gyermeküket várják. Az iskolába induló legidősebbet...
detaljnijeA Magyar Nemzeti Tanács becslése szerint az idén több magyar elsős kisdiák lesz, vagy legalább annyi, mint tavaly. Egész Szerbiát tekintve másfél ezerrel kevesebb az elsős, mint tavaly, és 12 500-zal kevesebb, mint tíz évvel ezelőtt.
Megkezdődött az elsősök beíratása. A szerbiai oktatási minisztérium szerint az idén mintegy 71 500 kisdiák indul elsőbe, másfél ezerrel kevesebb, mint tavaly. A Magyar Nemzeti Tanács becslése szerint magyar nyelven ugyanannyian kezdik meg az első osztályt, mint tavaly. Joó Horti Lívia, Az MNT Közoktatási Bizottságának elnöke: „Az idén úgy tűnik, valamivel több elsős lesz, mint tavaly vagy legalább annyi, mint tavaly. Kb. az iskola-előkészítőbe 1770 gyerek járt magyar nyelven, őket mindenképpen várjuk a magyar oktatási rendszerbe, illetve hát ennél...
detaljnijeSzabadkán április 1-e és május 31-e között szervezik meg az általános iskolások iratkozását. Első osztályba azok a gyerekek iratkozhatnak, akik szeptember 1-jéig elérik a hat és fél éves életkort, illetve legfeljebb hét és fél évesek. Azokat a gyerekeket is beirathatják szüleik, akik iskolakezdésig betöltik hatodik életévüket, és iskolaérettségüket a tanintézmény pszichológusa igazolta. Iratkozáshoz a gyerek születési anyakönyvi kivonatára és az egészségi állapotáról, illetve az újraoltásáról szóló orvosi bizonylatra van szükség.
- ‹‹
- 2 of 2