gyász

14 halálos áldozatot találtak eddig Obrenovacon az árvíz részleges visszahúzódása után – jelentette be Aleksandar Vučić szerb kormányfő. Háromnapos gyászt rendelt el az országban. A települést tegnap délután óta evakuálják. Az obrenovaci válságstáb korábban megtiltotta a már kitelepített személyek visszatérését. A gyász kedd éjfélkor kezdődik, a gyász napjai pedig szerda, csütörtök és péntek. A kormányfő a gyászra vonatkozó javaslatát az áldozatok nagy – és növekvő – számával indokolta.

Hétfő délután óta folyik a kitelepítés Obrenovacon. Házról házra járnak a csendőrök és a rendőrök, akik biztonságos helyre szállítják a város lakóit. Több mint kétezer embert evakuáltak, de még mindig vannak olyanok, akik nem hajlandók elhagyni házaikat. A válságstáb nem engedélyezi a...

detaljnije
Uto, 20.05.2014 - 20:41

Palicson gyászülés keretében emlékeztek meg a március 7-én 78 éves korában elhunyt Oroszi Lívia nyugalmazott orvosról, a település egykori vezetőjéről. Oroszi Lívia a Palicsi Helyi Közösségben is tevékenykedett, munkásságának köszönhetően nagy fejlesztések történtek a településen - hangzott el a gyászülésen.

Palicson egyperces néma csenddel tisztelegtek Oroszi Lívia, nyugalmazott toxikológus előtt. Belgrádban végezte el az orvosi egyetemet, ezek után került Szabadkára, illetve Palicsra. Az egészségügyben tett erőfeszítéseit mindenki elismeri a településen. A gyászülésen először Nagy Katalin, a Helyi Közösség elnöke búcsúzott el Oroszi Líviától. „Amikor elveszítünk egy szeretett lényt, valami amit tőle kaptunk tovább él bennünk.”

Egészségügyi tevékenysége mellett önkéntes...

detaljnije
Pon, 11.03.2013 - 13:37
Custom Search
Subscribe to gyász