filmfesztivál

A Palicsi Filmfesztiválon a közönség ismert külföldi művészekkel is találkozhat. A számos játékfilm-különlegesség mellett, a szervezők a dokumentumfilm iránt érdeklődőknek is minden évben gazdag programot ígérnek.

A Palicsi Filmfesztivál szervezői igyekeznek különleges, egyedi látásmódú filmeket a közönség elé tárni. Olyanokat, amelyeket esetleg más fesztiválokon, illetve más helyeken nem tudnánk megtekinteni.

Jóhann Jóhannsson izlandi alkotó az End of summer című dokumentumfilmjével érkezett Palicsra. Ha éppen nem rendez, akkor...

detaljnije
Pon, 20.07.2015 - 18:53

Megkezdődött tegnap este a Palicsi Filmfesztivált megelőző program. A Szabadegyetemen működő Eurocinemában és a Népszínház melletti szabadtéri moziban szombatig filmezhetnek esténként az érdeklődők.
A nyitónapon az Eurocinema moziban a Lifka Sándor-díjjal kitüntetett szerbiai Želimir Žilnik három filmjét mutatták be. “Szeretem Želimir Žilnik filmjeit, mert autentikusak, a mindennapi életünket mutatják be. Már évtizedek óta nézem a filmjeit.”

Sokan évek óta állandó résztvevői már a Palicsi Filmfesztivált megelőző programoknak is. “Általában ide jövök, a Munkásegyetemre, itt nézem a magyar filmeket leginkább. Meg kiválasztom mindig, hogy melyik tetszik.”

Július 18-ig minden nap lesznek vetítések az Eurocinemában 19 óra 30 perctől.Želimir Žilnik alkotásai mellett a...

detaljnije
Uto, 14.07.2015 - 18:56

Nagyobb betekintést szeretne a helyi fesztiválok szervezésébe és pénzelésébe Szabadka város önkormányzata. Maglai Jenő polgármester szerint változások szükségesek ezeknek a rendezvényeknek a szervezésében, különös tekintettel az Európai Filmek Palicsi Fesztiválját és a Gyermekszínházi Fesztivált illetően.

Sokkolta Maglai Jenő polgármestert az az információ, hogy a Palicsi Filmfesztivál Fesztiváltanácsának egyik tagja, aki a Szabadegyetem alkalmazottja, három hónap alatt, 2014 áprilisában, májusában és júniusában, összesen több mint 640 ezer dinárt keresett. Ez azt jelenti, hogy volt olyan személy, akinek havonta 213 ezer dinárt fizettek ki a fesztivál megszervezéséért. Emiatt kéri a polgármester, hogy betekintést kapjon a város a pénz elköltésébe.

Maglai Jenő szerint a...

detaljnije
Sub, 25.10.2014 - 17:11

A Téli álom című török-francia-német filmmel ért véget pénteken este a 21. Palicsi Filmfesztivál. A vetítés előtt átadták a rendezvény díjait. Az Arany Tornyot az orosz Leviathan című film forgatókönyvírója vette át.

A Palicsi Filmfesztivál Arany Tornyát a Leviathan című orosz filmnek adták, a díjat Oleg Negin forgatókönyvíró vette át. A közönségnek azt mondta, köszöni Szerbiának az elismerést. „Köszönöm, Szerbia. Ez váratlanul ért. Nem találok szavakat.” Gratulált azoknak az ukrán filmkészítőknek, akiket a kritikusok a The Tribe című filmért díjaztak a Párhuzamok és ütközések programban. Szerinte ezen a filmfesztiválon Szerbia egyesítette Oroszországot és Ukrajnát, és erre csak a művészet képes.

A Palicsi Torony díjat a legjobb rendezésért Dietrich Brüggemann kapta a...

detaljnije
Sub, 26.07.2014 - 17:07

Orosz film nyerte az Aranytornyot az Európai Filmek Palicsi Fesztiválján. A legjobb rendező a német Dietrich Brüggemann lett. Az egyhetes filmes szemlén több mint nyolcvan alkotást mutattak be. A Barbárok című filmnek Palicson volt tegnap a szerbiai premierje.

Andrey Zvyagintsev Leviathan című munkája kapta idén az Aranytornyot a Palicsi Filmfesztiválon. A nemzetközi zsűri indoklása szerint az orosz alkotás ereje, amellyel az értékeit vesztett társadalmat festi le, elismerést érdemel. A legjobb rendezésért járó Palicsi Torony díjat a német Dietrich Brüggemannak ítélték oda a Kreuzweg, azaz a Kálvária című munkájáért. Különdíjat kapott a svéd Vis Major című film. Ennek a műnek a képi világát és az atmoszféráját emelte ki a zsűri. Hajdu Szabolcs rendező és zsűritag: „A 12 filmből...

detaljnije
Pet, 25.07.2014 - 19:12

Milyen Magyarország vidéki arca? Ezt boncolgatja Nagy Dénes dokumentumfilmje, a Másik Magyarország. Rendhagyó módon tegnap este nem játékfilmet láthatott a közönség a Palicsi Filmfesztiválon az új magyar alkotások válogatásában.

A falvak elhagyatottságáról, a falusiak kilátástalan életéről és a mélyszegénységről szól a Másik Magyarország című dokumentumfilm. Az operatőr, Dobos Tamás maga is ebben a fejletlen, falusi környezetben nőtt fel, tudja, milyen sivár egyes magyarországi régiók valósága. „Az érzem, hogy ők viszont nem ennyire súlyosan élik meg ezt az egész ottlétet. Ebből volt is egy kis konfliktus, hogy szerintük nem a valóságot adtuk vissza, és nagyon sokak szerint meg igenis ez a valóság. Szerintünk is ez a valóság.”

A film Bukta Imre vidéken élő képzőművész...

detaljnije
Čet, 24.07.2014 - 18:36

Szórakoztató, romantikus filmmel folytatódott hétfőn az új magyar alkotások válogatása a Palicsi Filmfesztiválon. Ma este egy Karlovy Varyban díjazott magyar filmet láthat a közönség. A vetítés ingyenes.

Ki ne szeretné megdönteni a topmodell Hajnal Tímeát? Herczeg Attila romantikus vígjátékában nincs olyan férfi, aki ne erre vágyna. A reklámszakmából érkező rendezőnek ez az első nagyjátékfilmje, amely közönségsiker lett. „Első hétvégén 34 ezer nézője volt a filmnek, ami Magyarországon egy nagyon erős szám. Csak viszonyításnak: a következő héten egy amerikai blockbusternek ugyanúgy 34 ezer volt a nyitóhét, ez egy akciófilm volt” – mondta Herczeg Attila rendező.

Kedden este Pálfi György Szabadesés című művét vetítik a Szabadegyetemen. A film belső emberi félelmekről,...

detaljnije
Uto, 22.07.2014 - 18:20

Vasárnap este megkezdődött az új magyar filmek ciklusa is a 21. Palicsi Filmfesztiválon. Összesen hat anyaországi alkotást vetítenek esténként Szabadkán, a Szabadegyetemen. A Párhuzamok és ütközések elnevezésű ciklusba is bekerültek magyar filmek.

Bodzsár Márk művével, az Isteni műszak című fekete komédiával indították a programot. Ugyanaznap láthatta a közönség az első nagyjátékfilmes Reisz Gábor munkáját, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmet is a Párhuzamok és ütközések ciklus keretében. A film a mai magyar fiatalokról szól és egy generációs problémára világít rá. „Nagyon sokan el akarják hagyni az országot, a szülőkről való leválás nehézsége, ami egyre inkább kitolódik korban, amikor az ember elvégez egy haszontalan egyetemet és semmiféle munkalehetősége...

detaljnije
Pon, 21.07.2014 - 18:16

Több mint nyolcvan európai alkotást vetítenek idén is az Európai Filmek Palicsi Fesztiválján. Két hét múlva kezdődik a versenyprogram, de addig is van mit néznie a szabadkai közönségnek.

A szervezők ma ismertették a műsort és azt is elárulták, kik kapták idén a Lifka Sándor-díjat. Ezúttal Mira Banjac színésznőnek és Claude Lelouch rendezőnek ítélték oda az elismerést. Az Európai Filmek Palicsi Fesztiválján a versenyprogramban tizenkét alkotás indul a fődíjért. A nemzetközi zsűri a két beválogatott szerbiai film mellett izraeli, görög, magyar, izlandi, grúz, svéd, orosz és európai országok koprodukciójában készült alkotások közül választja ki a legjobbat.

A két idevalósi film közül az egyik egy vajdasági filmrendező munkája. „Egy itt élő, illetve palicsi lakos, Tolnai...

detaljnije
Pet, 04.07.2014 - 19:14

Emir Kusturica szerb és Nyikita Mihalkov orosz filmrendező kapja a Lifka Sándor-díjat a 20. palicsi filmfesztiválon. Gazdag versenyprogram és számos kísérőrendezvény várja a közönséget július 13-a és 19-e között. A köztársasági támogatás csökkenése miatt pénzelési gondok is felmerülhetnek.

Az Európai Filmek Fesztiválja Palicson a régió egyik legjelentősebb filmes rendezvénye. Egész Európában nagy elismertségre tett szert az elmúlt évek folyamán. A jubileumi, 20. palicsi filmfesztiválon visszatekintenek az eddig elért eredményekre. A Lifka Sándor európai filmművészetért díjat két meghatározó rendezőnek ítélték oda.

Petar Mitrić szelektor elmondta: „A Lifka Sándor-díj nyertese egy hazai rendező, Emir Kusturica, az egyik legjelentősebb név filmművészetünkben. A másik nyertes...

detaljnije
Sre, 12.06.2013 - 22:31
Custom Search
Subscribe to filmfesztivál