bíróság
Azok a Koszovóról érkezett menekültek, akik illegálisan próbálják átlépni a határt, ötezertől akár ötvenezer dinár büntetésre is számíthatnak. A bírósági eljárás órák alatt lezajlik, és aki kéri, annak albán tolmácsot is biztosít a bíróság Szabadkán.
2015 első két hónapjában már közel 800 illegális határátlépő ügyében hozott ítéletet a Szabadkai Szabálysértési Bíróság. Közel tíz százalékuk kiskorú. A legtöbb határsértő Koszovóról érkezik. Van, aki családostól próbál átszökni a zöldhatáron. Az ügyintézés gyorsan zajlik, hiszen az ügyészség bírái három váltásban dolgoznak.
Ljubo Simić, a Szabadkai Szabálysértési Bíróság elnöke: “A szabálysértés felderítése után a belügyi szervek dolgozói az említett személyeket előállítják, majd az ügyeletes bíróhoz viszik. Az eljárás a...
detaljnijeBírósági fordítók, tolmácsok alkalmazására írt ki pályázatot a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság. A jelentkezőknek számos követelménynek kell megfelelniük.
A pályázatban megfogalmazott feltételek szerint állandó bírósági fordító illetve tolmács jelölt lehet az a személy, aki megfelelő egyetemi képzettséggel rendelkezik, ismeri a meghatározott idegen nyelv jogi terminológiáját, és legalább öt év munkatapasztalata van.
„Az az alkotmányos elv van érvényben Szerbiában, hogy mindenki a saját anyanyelvén jogosult beszélni, előadni a védelmét, és ha ezt biztosítani akarjuk, akkor szükséges a tolmács” – magyarázta Nyilas Mihály, tartományi közigazgatási és jogalkotási titkár.
Hozzáfűzte: a pályázatot minden...
detaljnijeÁramkikapcsolás fenyegeti a szerbiai bíróságokat, mert nem tudják fizetni a villanyszámlát. Összesen 310 millió dinárral tartoznak az áramszolgáltatónak és a kommunális közvállalatoknak. Ugyanezek elé a bíróságok elé kerülnek az áramköltségeket nem fizető lakosok ügyei is, ugyanis ezek az intézmények határoznak a végrehajtásról. Ez másfél millió személyt érint. Most az áramszolgáltató a bíróságoktól is behajtaná az adósságot. Amennyiben kikapcsolják őket, az egyedülálló eset lenne az ország történelmében.
A bíróságok rossz anyagi helyzete más területen is megmutatkozik. Egyes városokban nincs pénzük benzinre, hogy a letartóztatott gyanúsítottakat a tárgyalásra szállítsák. A pénztelenség miatt néha a tárgyalásokat is elhalasztják.