A Níµk köztársasági kormánya elnevezésű belgrádi civil szervezet tagjai azzal a céllal szerveztek tribünt Szabadkán, hogy alkotmányos joguk gyakorlására buzdítsák a níµket. A fíµvárosi szakértíµk szerint ugyanis csak akkor és úgy változtathatnak sorsuk alakulásán a szebbik nem képviselíµi, ha vasárnap, február 3-án az urnák elé járulnak. Az kétségtelen, hogy a civil akció része a köztársasági elnökválasztás második fordulója kampányának. Ettíµl eltekintve több olyan társadalmi-szociális kérdés is szóba került, amelyek teljesen függetlenek a mostani választásoktól, de szoros kapcsolatban állnak a köztársaság politikai, gazdasági és társadalmi fejlíµdésével. A szerbiai társadalom 52 százaléka níµ, ugyanakkor az össztársadalmi tulajdonnak csak mintegy 7 százalékát birtokolják. Ezért a níµk leghatékonyabb és talán egyetlen fegyvere sorsuk alakításában a szavazati joguk. A Níµk kormánya civil szervezet megítélése szerint a köztársaságban élíµ níµk még mindig a valós egyenjogúságért harcolnak. A helyzetüket az is nehezíti, hogy Szerbiában még nem alkották meg az egyenjogúságról szóló törvényt sem.
Pannónia hírek
Više o ovoj temi...
Elkelt a szabadkai November 29-e húsipari vállalat. A hajdújárási Gumel által vezetett, hazai cégekbíµl álló konzorcium mintegy 100 ezer eurót kínált a gyárért – közölte a Szerbiai Privatizációs Ügynökség. Az új tulajdonos az eladási ár mellett 10 millió euró értékű beruházást is ígért a termelés korszerűsítésére, valamint vállalta a szociális program által elíµírt minimális kötelezettségeket is. A tárgyalásokat követíµen várhatóan 1 hónapon belül aláírják az adásvételi szerzíµdést. A November 29-e gyárnak jelenleg 266 foglalkoztatottja van. A vállalat vagyonát a feldolgozó részleg, takarmánytárolók, raktár- és üzlethelyiségek képezik.
A különféle együttműködési lehetíµségekríµl tartottak tanácskozást Szabadkán. A konferencián vajdasági és magyarországi szakemberek a határokon átnyúló gazdasági együttműködés területeit tekintették át, az egymásfelé forduló régiók kohéziójáról beszélgettek, a fejlesztéspolitika vajdasági megvalósulását valamint a térség és a határ menti partnerségi együttműködés további lehetíµségeit tárgyalták meg. Az összejövetel az AGORAS projekt keretében zajlott, a célja az volt, hogy a résztvevíµk számba vegyék az Európai Unió által 2007-2013-as idíµszakra megnyíló új mozgástér új kihívásait. Az elíµadások és ismertetíµk, valamint a gyakorlati tudnivalók megtárgyalását követíµen az új kapcsolatok egész tárháza tárult fel. A most kezdíµdött hétéves idíµszak...
Holnap lesz a Dohányfüstmentes Nemzetközi Nap. Sokakat érintíµ egészségügyi problémáról van szó, a felníµttek 61 százaléka passzív dohányos, a fiataloknak pedig a 70 százaléka. A cigaretta okozta szövíµdmények miatt a világon évente 5 millió ember hal meg. A világnap kapcsán közös akciót szerveznek a szabadkai egészségügyi intézmények. A téma iránt érdeklíµdíµk egyebek között a megelíµzésríµl-, a dohányzásról való leszokásról- és a helyes életmódról is kérdezhetik a Közegészségügyi Intézet, a Vöröskereszt, a Betegségmegelíµzíµ Központ és a Gyógyszertárak szakembereit holnap a Centár áruház földszintjén déltíµl 14 óráig.
Választok, hogy szerethessek és szeretek választani szlogennel indított akciót a Korszerű Képességek Központja civil szervezet, melynek célja, hogy felhívják a níµk figyelmét a választáson való részvétel fontosságára. Az önkéntesek röplapokat és egyéb reklámanyagot osztogattak ma Szabadka fíµterén. A civil szervezet mai akciójával minél több níµt szeretne arra buzdítani, hogy február harmadikán éljen szavazati jogával. Ezt a megmozdulást a héten több nagyvárosban is megrendezik. Szerbia szavazati joggal rendelkezíµ polgárainak 52 százaléka níµ, éppen ezért tartja a civil szervezet fontosnak a níµk részvételét a köztársasági elnökválasztáson.
Az extrém görkorisok számára megoldást kell találni, de a Szabadkai Sportszövetség elutasítja a sajtóban megjelent vádakat – hangzott el a mai sajtótájékoztatón. A korisok szerint viszont a községi sportfelelíµs nem is volt hajlandó fogadni íµket. A szabadkai gördeszkásoknak, görkorisoknak nincs gyakorlópályájuk. Városszerte, különbözíµ improvizált helyeken hódoltak sznevedélyüknek. A városközpontból tavaly nyáron kitiltották íµket, mondván, rongálják a Zsolnay-szökíµkutat és a körülötte lévíµ lépcsíµk peremét. A görkorisok, mintegy 30 sportoló nevében próbálták felkeresni Andrija Romićot, a községi sportfelelíµst – állítólag sikertelenül, majd a sajtóhoz fordultak. A városi sportvezetíµk ezt nehezményezve hívtak össze ma sajtótájékoztatót....
- 1 of 2
- ››