Szeptemberre megoldódhat a szabadkai Gyermekszínház helyiséggondja. Beköltözhet a Mladost Művelíµdési Egyesületbe, ha addig a Kosztolányi Dezsíµ Színház átköltözik a most felújítás alatt álló Lifka mozi épületébe. Ezt Lovas Ildikó művelíµdési megbízott ígérte meg azon a megbeszélésen, amit Csiszár Lászlóval, a Gyermekszínház szakszervezeti elnökével folytatott. Az intézmény többi problémájának megoldására is vannak ígéretek. A költségvetési elleníµr és a belügyi titkárság is elleníµrzi a színház korábbi bevételeit és kiadásait. A fizetések kérdése késíµbb kerülhet sorra. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, az igazgatóníµ és az alkalmazottak között szinte teljesen megszűnt a kommunikáció. Az alkalmazottak általános véleménye, hogy a pártpolitikai csatározások tovább nehezítik az intézmény helyzetét.
Pannon RTV hírek
Više o ovoj temi...
Többnemzetiségű polgáríµrség bevezetését kezdeményezi a Magyar Koalíció párt elnöksége a Saša Vučinić polgármesterhez és Maglai Jeníµhöz, a városi képviselíµ-testület elnökéhez intézett nyílt levelében. A párt véleménye szerint a polgáríµrség bevezetését az olykor elíµforduló etnikai incidensek, az utcai bűnözések és a szórakozóhelyeken történíµ kábítószer-terjesztés teszi szükségessé. A közleményben követelik továbbá, hogy a kommunális közvállalatok adjanak ki magyar nyelvű számlákat is, és ügyfélszolgálati munkatársaik értsenek magyarul.
Ideiglenesen felfüggesztették az éhségsztrájkot a szabadkai Bratstvo dolgozói szombat délben. Rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be arról a sztrájkbizottság és az Önálló Szakszervezet Városi Tanácsának képviselíµje, hogy a polgármester Saša Vučinić közbenjárására Bojan Pajtić tartományi kormányelnök ígéretet tett a vagongyár helyzetének rendezésére. A június 22-e óta éhségsztrájkkal tiltakozó dolgozók elmaradt béreik kifizetését, és a termelés újbóli beindítását követelik a jelenlegi tulajdonostól, aki mintegy 10 millió eurós adósságot halmozott fel, illetve megredneléseket sem képes szerezni a vagongyárnak. Holnap (kedd) a 350 alkalmazott, a városi szakszervezet, az önkormányzat, valamint a tartomány képviselíµi Belgrádban az illetékes...
detaljnije
Közös kulturális stratégia kidolgozását sürgették egy nyílt tribün résztvevíµi Szabadkán a Fókusz Alapítvány szervezésében. A nyílt tribün megszervezésének elsíµdleges célja az volt, hogy a kulturális intézmények képviselíµi megvitassák a város vezetíµivel és az illetékes minisztérium képviselíµjével Szabadka kulturális életének jövíµjét és jelenlegi problémáit. Ezzel szemben sem a korábban beharangozott miniszter-helyettes, sem a Városi Tanács művelíµdési megbízottja nem jött el. És több magyar vezetíµségű intézmény sem képviseltette magát. Ljubica Kiselički, az önkormányzat nevében arról beszélt: el kell dönteni milyen irányba fejlíµdjön Szabadka kulturális élete, vagyis a hagyományos multikulturális értékeket, vagy a modernebb alternatív...
Életműdíjat kapott Kovács Frigyes a szabadkai Népszínház színésze Kisvárdán a magyar színházak 21-ik fesztiválján. A bírálóbizottság elismerésben részesítette a Szabadkai Népszínház és a Kosztolányi Dezsíµ színház elíµadását is, a színészek közül Pálfi Ervin és Vicei Natália szabadkai, valamint Elor Emina újvidéki színművész játékát is. Sárkány Sándort a Gézagyerek színpadi terének kialakításáért díjazták. A fesztiválon egyébként a Kárpát-medencébíµl 25 magyar társulat lépett zsűri elé, a fíµdíjat a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nyerte a Csoda című darabbal.