Március elején már várhatóan kellemes, tavaszias időnk lesz

Kategorija: 
Izvor: 

Továbbra is számítani lehet extrém időjárási viszonyokra – mondják a meteorológusok. Ezért is fontos, hogy öntözőrendszereket építsenek ki a mezőgazdasági termelők. Bármikor bekövetkezhet a tavalyihoz hasonló aszályos idő. A mostani tél kedvezett a mezőgazdasági növényeknek, ugyanis megfelelő mennyiségű csapadék hullott.

A nyári aszály után a tél meghozta a csapadékot. Januárban 45 liter csapadék hullott négyzetméterenként. Februárban sem kerülte el térségünket a nedves léghullám. A tavalyihoz képest a mostani tél enyhébbnek mondható.

Kovács Géza meteorológus: „A mezőgazdászok számára ez nagyon kedvező időjárás, ugyanis februárban is elég sok csapadék esett, nem volt erősebb fagy, egyszer-kétszer volt február 10. környékén -8 fokos fagy, de nem volt olyan veszélyes, mert akkor is volt egy vékony hótakaró. Tehát úgy tűnik, hogy nem lesz gond, ami ezt illeti, csapadékban jól kezdődött az év, február is meghozta azt az átlagos mennyiségű csapadékot.”

A meteorológus szerint lassan már tavaszi időjárásra kell számítani. Az előző évekkel ellentétben most fokozatosan melegszik majd fel a hőmérséklet. Várhatóan február végén, március elején éri el térségünket a kellemes idő. „Ez nem jelenti azt, hogy március folyamán nem lesznek átmeneti lehűlések, amelyek akár okozhatnak gyenge fagyot is, de azok már nem lesznek veszélyesek a mezőgazdaságra, mert ez a február lassította ezt a tavaszi ébredést. Tehát nagy esély van arra, hogy nem lesznek nagy károk, mert áprilisban azért már komolyan a tavasz beköszönt, olyan értelemben, hogy már igen magas hőmérsékletekre is van kilátás, tehát 25 fok feletti értékekre is gondolunk.”

A klímaváltozás miatt idén is előfordulhatnak a tavalyihoz hasonló extrém időjárási viszonyok. Az sem kizárt, hogy egy nap alatt lehullik az egész havi csapadékmennyiség, aztán pedig aszályos idő következik majd – tette hozzá a meteorológus.

Custom Search