A kelebiai Eprecske óvoda pénteken hivatalosan is kitárta kapuit a gyerekek előtt. Az észak-bácskai falu egyike azon vajdasági településeknek, ahol az általános tendenciával ellentétben nem csökken, hanem növekszik a népszaporulat.
A mintegy kétezer főt számláló Kelebián eddig kizárólag óvoda működött. Vagyis az öt évesnél fiatalabbaknak, valamint azoknak, akik egész napos ellátásban szerettek volna részesülni, kilométereket kellett utazniuk a városig nap mint nap. Szabadka önkormányzata mintegy 9,5 millió dinárt fektetett ebbe a projektbe, hogy megoldódjon a helyzet. Maglai Jenő polgármester: „Egy szép példája annak, hogy ha egy közösség összefog, akkor meg lehet valósítani ilyen projekteket is. A kelebiai szülők kérték azt, hogy itt legyen valami intézkedés arra vonatkozóan, hogy ezt a kérdést oldjuk meg. Tavasszal indultak meg a munkák és be is fejeztük.”
Több mint 50 gyermek tölti majd itt a mindennapjait. Blau Péter, a kelebiai közgyűlés elnöke: „Egy új épület új bútorokkal, tényleg nagyon szép. Minden, amit a szabvány előír, az megtalálható itt.” Kisebb fejlesztéseket terveznek még az óvodán. Elsősorban az udvari részt szeretnék tavaszra rendbe hozni.