Szabadkán vendégszerepelt vasárnap este a Dumaszínház. A Népkörben telt ház fogadta Kiss Ádám és Felméri Péter előadását. A tévéből is ismert humoristák már nem először látogattak el Vajdaságba.
Hangos nevetés és tapsvihar kísérte Kiss Ádám poénjait vasárnap este a Népkörben. A humorista nem csak akkor jön Vajdaságba, amikor fellépése van. „Nagyon szeretem Vajdaságot, főleg Szabadkát. Én Bajmokra udvarolok, úgyhogy én eszem Szabadkán a kis sütimet. Nagy hab van rajta. Már majdnem kimondtam a nevét. Szeretem a »pohovano mesót« meg a perecet.”
Felméri Péter szerint a stand up comedy embert próbáló feladat. „Autentikus Felméri Pétert láthatnak, tehát ami a színpadon van, az vagyok én. Ezek megtörténtek velem, ezek az én gondolataim. Nem tudok elbújni egy karakter mögé, ami valamennyire megvéd a közönségtől, mert ha nem nevetnek a poénokon, akkor ott az van, hogy a karakter nem volt vicces, de ha rajtam nem nevetnek, akkor rajtam nem nevetnek, amit nehéz feldolgozni, de már megszoktam.”
A Dumaszínház előadására az összes jegy már napokkal a fellépés előtt elfogyott. „Nagyon kapósak azok az előadások, ahol olyan személyek lépnek fel, akik a tévéből ismertek, közismert személyek, és a mai is ilyen. Két olyan vendége van a Népkörnek, akik a tévéből nagyon ismertek a közönség számára” – mondta Szulovszki Szilvia szervező.
Az est végén két darab dedikált könyvet sorsoltak ki a nézők között. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Dumaszínház tagjai a közeljövőben újabb fellépéseket terveznek a Vajdaságban.