Indíts újra egy szívet

Kategorija: 
Izvor: 

Szerbiában évente 25 ezer ember hal meg hirtelen szívleállás következtében. Ilyenkor legkésőbb négy perc múlva el kell kezdeni az újraélesztést – hangzott el az Indíts újra egy szívet elnevezésű rendezvényen Szabadkán. A mentők érkezéséig a jelenlevőknek kellene segíteni a bajbajutottakon.

„5-6 centiméterrel kell deformálni a mellkast, hogy meglegyen a  kompresszió, és effektív legyen. Amikor megvan a 30 mellkasnyomás, újból hátranyomom a fejét, kinyitom a légutat, befogom az orrát, hogy ne szökjön ki a levegő, az ajkaimmal átfogom a sérültnek a száját, és lassan, egyenletesen fújom a levegőt” – magyarázta az újraélesztés technikáját Pauk Tibor egészségügyi technikus.

Nagyon fontos, hogy minél többen megtanulják, hogyan kell reagálni, Szerbiában ugyanis évente 25 ezer ember hal meg hirtelen szívleállás következtében. Ha valaki összeesik, nincs pulzusa és légzése, még lehet esélye a túlélésre. „Négy perc a kritikus időszak ami után már az agysejtek elhalnak, ezért igen fontos, hogy a laikusok, akik jelen vannak, elkezdjék a szívmasszázst. Ilyenkor időt vásárolunk addig, amíg a mentőszolgálat megérkezik, mert nincs a világon olyan egészségügyi intézmény, amely pár percen belül ki tud érkezni a helyszínre” – mondta Dr. Jakšić Horváth Kornélia, a szabadkai mentőszolgálat főorvosa.

A szabadkai mentőegységnek a riasztástól számítva átlagosan 8 és fél perc kell a helyszínre érkezésig. Az a tapasztalatuk, hogy egyre többen próbálnak meg segíteni a bajbajutottakon. Szendi Zsolt, sürgősségi ápoló: „2010-től, amióta kötelező az autóvezetőknek a vizsgáztatása elsősegélyből, azóta sokkal többen vannak, akik balesetekkor, illetve ilyen helyzetekben mernek segíteni. Ez már egy pozitív dolog. Illetve a fiatalok azok, akik bátrabban oda mernek menni egy sérülthöz.”

Maglai Jenő polgármester a megelőzés fontosságát hangsúlyozta. „Sokkal hatékonyabban, és sokkal kisebb eszközökkel lehet megelőzni a betegségeket, illetve a gyógyítást elősegíteni, mint akkor, ha valaki már megbetegedett, és mi akkor próbálunk rajta segíteni.”

A szabadkai mentőszolgálat munkatársai újraélesztési gyakorlatot tartottak az érdeklődőknek. A bemutatón elmondták, hogy percenként 100-120 nyomást kell gyakorolni a szívre, hogy újrainduljon. A szívleállás után legkésőbb négy perccel el kell kezdeni az újraélesztést.

Custom Search