Intenzíven keresik Tijanát

Kategorija: 
Izvor: 

Minden nap fokozottabbá válik a Bajmokon eltűnt, 15 éves szabadkai Tijana Jurić utáni nyomozás, és minden lehető irányba megkezdték már a munkát – közölte Nebojša Stefanović.

A szerb belügyminiszter a Pink Televízió reggeli műsorának vendégeként azt mondta, a fiatal eltűnése nehéz eset, mert a nyomozás több lehetséges irányba is elindulhat. Stefanović elmondta, annál a kanálisnál, ahol Tijanának nyoma veszett, megtalálták a kislány fehér tornacipőjét és egy műkörmét, de a probléma az, hogy már az első estén megjelent a helyszínen több száz helyi lakos, és letaposták a terepet, ez pedig nagyban nehezíti a nyomozást. Megjegyezte, az esetről értesítették a környező országokat is, és hamar megérkezett a magyarországi csapat, amely arra vonatkozó információkat közölt, hogy a kislányt Magyarországon látták.

Megvizsgálták Tijana mobiltelefonjának jeleit is, és a rendőrök jelenleg is terepen vannak, a tanúkat és még néhány személyt kihallgattak. A miniszter megjegyezte, a vizsgálat során Bajmokon még egy illegális szeszfőzdét is lelepleztek. (Vajdaság Ma)

Custom Search