Kőolajat keresnek Csantavéren, a házakat is fényképezik

Kategorija: 
Izvor: 

Kőolajkutatásokat végeznek a napokban Csantavér környékén. A munkálatok a tervek szerint haladnak és két nap múlva már mennek tovább Tornyos irányába.

Csantavéren is kőolajat keresnek. Azt vizsgálják, hogy mennyi nyersanyag van még a föld alatt. A NIS Naftagast felvásárló orosz cég a legmodernebb eszközökkel végzi a munkákat, így kevesebb kárt tesznek a földekben.

Balog Zsolt, csantavéri földtulajdonos: „Kisebb károkat okoznak, mint amire számítottunk, sokkal rosszabbra számítottam. Gondokat, különösebbet nem okoztak, a munkában nem akadályoztak, minden munkát elvégeztünk a határban. Kártérítésre számítunk.”

A lakosoknak új ez a helyzet, ezért tartanak is tőle, főleg mert a munkások a házakat is fényképezik, mivel nemcsak a határban kutatnak, hanem a faluban is, a házak között is. A munkálatok a lóversenypálya környékén folynak. Az ügyben az illetékesek nem voltak hajlandóak nyilatkozni. Ugyanakkor panaszok érkeztek a zajra és a különböző rezgésekre a helyi közösséghez – mondta el a Helyi Közösség Tanácsának tagja, Varjú Tihamér. „Mondogatják, kik ezek, félnek, hogy megint fényképezgetik a házakat meg minden, és akkor nyugtatjuk az embereket, hogy ebből semmi probléma nem adódik.”

Azok a földbirtokosok, akiknek a földjükön keresztül haladtak a munkagépek számíthatnak kártérítésre. Az ilyen irányú igényeket a helyi közösségekben jelenthetik be az érintettek minden hétköznap.

Custom Search