Orbán-napi ünnepséget szerveztek Palicson. A többnapos program alkalmával a lakosok jobban megismerhették településük múltját és jelenét.
Palics 100 éve a szőlészet és borászat településének számított. A visszaesés után manapság egyre többen foglalkoznak a hagyományos szőlő fajták termelésével, és borok készítésével. Dobó Márta, a szabadkai Városi Tanács tagja: „Szent Orbán a szőlészek védőszentje és annak idején 5 évvel ezelőtt a palicsi közgyűlés azt a döntést hozta, hogy ezen a napon kerüljön megrendezésre Palics napja, mivel annak idején a település főként szőlészettel foglalkozott.”
A programsorozat kedden kezdődött, előadásokat tartottak Palics természetvédelmi területeiről, az épített értékek megóvásáról, valamint a szecessziós értékekről. A program szombaton egy szentmisével és egy kúltúrműsorral zárult. Kern Sólya Mária, elnök, VKT, Szabadka: „Különösen fontos az, hogy ma egy részről falunapot is ünnepelünk, meg egy Orbán-napi hagyománynak is hódolunk.”
Az ünnepség alkalmából egy kiállítást is megtekinthettek a látogatók, ahol régi képeket tettek közzé, többek között 18 villa képét, képeket a vigadóról és női strandról, Szabadka bélyegeit, 1869,1884 és 1897-ből írásokat, könyveket Palicsról. Vujkovity Lajos, a Gyűjtők Egyesületének a tagja: „Ki van állítva Vermes Lajosról egy kis ízelítő, ahol személyes kézírással képeslapot küldött és az itt van, azért mert Vermes Lajoshoz nagyon sok fűződik Palics fellendüléséhez és hírességéhez.”
Az ünnepségen megválasztották Palics érdemes polgárát: Leist Józseg plébánost. Palics legszebb kertje pedig Lovász Piroska, Hompót Zsuzsanna és Villa Ancora kertje lett. A legszebb utcát nem sikerült megválasztani, hiszen senki nem jelentkezett a felhívásra.