Megalakult a bizottság, lehet elemezni a deklaráció szövegét

Kategorija: 
Izvor: 

Megalakult a tartományi parlament Alkotmányügyi-jogi Bizottsága. A testület a négy hiányzó tag megválasztásával már hozzáláthat a Vajdaság alkotmányos és törvényes jogainak védelméről szóló nyilatkozat elemzéséhez. A vajdasági képviselőház mai ülésén nem volt szó a deklaráció tartalmáról.

Az Alkotmányügyi Bizottság teljessé vált a négy jogi szakértő megválasztásával. Közülük hármat a hatalmi koalíció, egyet pedig az ellenzék javasolt. A Vajdasági Magyar Szövetség a bizottság állásfoglalása után alakítja majd ki álláspontját a deklarációról – mondta Egeresi Sándor. A VMSZ frakcióvezetője hozzátette, hogy a dokumentum nem foglalkozik Vajdaság autonómiájával. Ő ezért úgy gondolja, hogy máshol kell keresni a megoldást. „A megoldás egy igazságos, a vajdasági polgárok érdekeit figyelembe vevő új Alkotmány, illetve egy új Statútumnak a meghozatala.”

A Demokrata Pártban azt mondják: hajlandóak tárgyalni a deklarációról. Dragoslav Petrović demokrata kormányalelnök a szöveg módosítását sem zárja ki. „Készen állunk arra, hogy az argumentumok és a lehetséges konszenzus függvényében bizonyos mértékben megváltoztassuk a dokumentum szövegét.”

Az ellenzék is vállalja a párbeszédet. A Szerb Haladó Pártból azt üzenik, hogy szóról szóra átfésülik majd a nyilatkozatot. Igor Mirović frakcióvezető azt mondja: pártjának az az álláspontja, hogy a deklarációra nincs is szükség. „Mi ellenezzük a nyilatkozatot, de ez nem jelenti azt, hogy nem veszünk részt a vitában, amelyben elmondhatjuk konkrét, politikai, szakértői véleményünket a dokumentum elemeiről.”

A parlament ülésén elfogadták a tartományi ombudsman 2012-re vonatkozó jelentését is. Muškinja Heinrich Anikó ombudsman pozitívnak értékelte, hogy a kisebbségi jogsértés vonatkozásában kevés panasz érkezett. „Nagyobbrészt a hivatalos nyelvhasználatra vonatkoztak, az ajánlásaink szinte száz százalékban el lettek fogadva, itt van a legnagyobb sikerünk.”

Az ülésen elfogadták a képviselőház azon határozatjavaslatát is, amellyel a nemzeti közösségek nyelvén is tehetők felvételi és minősítési vizsgák az Újvidéki Egyetem egyes karain, illetve a szakfőiskolákon.

Custom Search