Keddtől Szabadkán láthatók a külhoni magyarság életét, hagyományait és szokásait, ünnepeit és hétköznapjait bemutató különleges fotók, amelyeket MTI/MTVA fotóriporterei készítettek.
A Magyar szemmel a Kárpát-medencében című tárlat a Kolozsvári Magyar Napokra készült, de most a szabadkai városháza alatti Artporta galériában is megtekintheti a felvételeket a közönség. A kiállításra az MTI magyarországi fotóriporterei mellett természetesen határon túli fotósok is készítettek képeket.
Szabadkán is 74 képet láthatnak az érdeklődők. A kiindulási pontot a hagyományok jelentették, egy olyan tematikus sorozat formájában, amely a határon túli magyar területek egy-egy népviseletét portrékon keresztül ismerteti meg a látogatókkal. Ezen a közös ponton túl azonban minden területet más szemszögből, más témán keresztül mutatnak be a fotóriporterek.
A kiállítást Maglai Jenő szabadkai polgárKárpátmester és Gazsó L. Ferenc, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. MTI Igazgatóságának vezetője nyitja meg szeptember 1-jén. (MTI)